hirdetés
hirdetés
2012. május. 25., péntek - Orbán.

Tombolt a turisztikai miniszter

A kormánypárt köreiben csak Szőke ciklonnak becézett Elena Udrea román turisztikai miniszter állítólag tombolt dühében, amikor elolvasta a közúti rendőrség jelentésében, hogy szilveszter előtt körülbelül 90 ezer gépkocsi araszolt Bukarestből Brassó irányába, hogy az utasok elfoglalják helyeiket a szállodákban, panziókban, miközben a Prahova völgyében a tucatnyi üdülőben, falvakban hivatalosan mindössze 32 424 szálláshely létezik.

hirdetés

„Ha minden autóban három személy ült, akkor fogalmat alkothatunk a román turizmusban dúló feketegazdaságról, ami mára az ágazat kerékkötője lett” – mondta Udrea, megjegyezve, hogy a szállásadók jelentős része nyereséges, miközben be nem jelentett helyeikkel szabotálják a román turizmust, mert nagyobb adóbevételekkel többet fordíthatnánk fejlesztésre.

„Ilyen körülmények között kérdés, érdemes-e a turizmusba fektetnünk” – tette hozzá.

Elena Udrea példaként a Hunyad megyei Straját hozta fel, ahol egy évvel ezelőtt tett látogatása során a szállásadók megkérték, fejlessze a minisztérium ott is az infrastruktúrát, létesítsenek sípályát, sífelvonót.

„Azt mondtam nekik, nem költhetünk egy olyan üdülőhelyre, ahol hivatalosan egyetlen szálláshely sincs. 2011 végére Straján már 1113 hivatalos szálláshely lett, mert a tulajdonosok megértették az együttműködés szükségességét”.

Irházi János
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Hozzászólások (1 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#1
A magyar turisztikai miniszter mikor fog tombolni a fekete gazdaság miatt? Pedig ez nálunk is ugyanígy van, mint a szomszédos országban.  

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés