Tovább bővíti szállodahálózatát az Orbis

Jelentős eredményeket ért el az Orbis 2015 harmadik negyedévében, mindemellett pedig a fenntartható fejlődésbe is invesztál.

„2015 januárjában az Orbis lezárta a tranzakciót, mely felgyorsította a vállalat terjeszkedését 38 üzemelő szállodával 5 új országban a kelet-európai régióban. E jelentős tranzakció eredményeképpen vállalatunk új kihívásokkal szembesült. Célunk, hogy teljesen ki tudjuk használni az új felmerült lehetőségeket. A kiemelkedő pénzügyi és üzemeltetési eredmények, melyeket elértünk mind a harmadik negyedévben, mind az elmúlt 9 hónapban, megerősítették, hogy vállalatunk képes komoly értéket teremteni” – nyilatkozta Gilles Clavie, az Orbis S.A. elnök-vezérigazgatója.

Az Orbis tovább növeli szállodahálózatát

A kelet-európai szállodaipar meghatározó szereplőjeként az Orbis folyamatosan erősíti a piaci pozícióját. 2015 júliusától Vilnius (Litvánia) első ibis Styles szállodája csatlakozott az Orbis Csoporthoz. Öt új franchise szerződés került aláírásra 2015 harmadik negyedévben a szállodahálózat további fejlesztésének érdekében Lengyelországban, Romániában és Litvániában. A következő három évben 21 új szálloda nyilik a már aláírt franchise és management szerződések keretében és 3 új saját tulajdonú szálloda fejlesztése jelenleg is zajlik. A vállalat folyamatosan keresi a további fejlesztési lehetőségeket olyan piacokon is, ahol az AccorHotels márkák még nincsenek jelen.

Tőkeberuházások

A hálózat növekedése mellett, melynek része 3 saját tulajdonú szálloda fejlesztése, folyamatosan zajlik a meglévő szállodaportfolió korszerűsítése és megújítása. Az Orbis fő célja, hogy korszerű és kényelmes termékeket illetve szolgáltatásokat nyújtson vendégei számára. 2015 első 9 hónapja alatt a tőkeberuházások értéke elérte a 11,3 millió Eurót, melyből 6,7 millió Euró fejleszési projektekbe került invesztálásra, többek között Krakkóban, Gdanskban és Varsóban.

Az Orbis Hotels Group a CSR trendszetter

Az Orbis ambíciója, hogy a vállalati felelősségvállalási trendeket meghatározza, valódi elköteleződést mutatva. Ez nem csupán annak a kérdése, hogy finanszírozást és erőforrásokat biztosítanak társadalmi célokra, hanem annak is a kérdése, hogy felállítanak egy valódi tervet, ami a legjobb szolgáltatásokat nyújtja a társadalmi igényekre.

A harmadik negyedévben született döntést követően az összes új Orbis-fejlesztés BREEAM tanúsítvánnyal valósul meg, mely fenntartható konstrukciós folyamatokat és működési módszereket tesz lehetővé ezen szállodákban a jövőben. A vállalat a szállodai vendégeket is bevonja a programjaiban való együttműködésre. A törölközők újrahasználatával a vendégek részt vesznek a Plant for the Planet programban, melynek köszönhetően a mosodai költségek megtakarításának az 50%-át faültetési programokra allokálja a vállalat olyan területeken, ahol az illegális erdőirtás komoly problémát jelent.

Előre tekintve

„Ahogy figyelmünket a jövőre fordítjuk, nem látunk semmilyen negatív jelet, ami megfordítaná a szállodaipar pozitív trendjeit. A régiónkban lévő országok érik el a leggyorsabb növekedést Európában. További növekedésre látunk lehetőséget növekvő számú befektetéssel, alacsony kamatokkal és ezek stimuláló hatásával a gazdaságra, illetve EU alapok támogatásával történő vállalati finanszirozással. Úgy gondoljuk, hogy a következő negyedévek kielégítőek lesznek az Orbis számára. Tiszta és látható stratégiánk három pilléren alapul, üzemeltetési kíválóság, a hálózatnövekedést célzó befektetett tőke újra-allokálása fókuszálva a magas megtérülésre, valamint a CSR prioritások iránti valódi elkötelezettség. Erőfeszítéseink középpontjában ezen célok elérése áll és ez jelenti a Csoport hajtóerejét” – tette hozzá Gilles Clavie.


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.