Tűz egy tajvani aquaparkban: több száz súlyos sérült

Egy 20 éves nő az első halálos áldozata a hétvégi tajvani aquaparkban történt tűzesetnek, amelynek közel 500 sérültjéből több mint 200-nak súlyos az állapota, legalább heten vannak életveszélyben - jelentette a helyi média hétfőn.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Li családnevű nő Tajcsung város kórházában halt meg, miután testének 90 százaléka megégett.
A legfrissebb jelentések 498-ra csökkentették a sérültek számát, akiket 48 kórházban helyeztek el. Van közöttük 204 tajvani diák és egy tanár, valamint a kínai szárazföldről két diák, Hongkongból öt nő, továbbá hat külföldi, köztük japán, malajziai és szingapúri. Az eseményen csaknem 4500-an voltak.

A nyomozás kezdetleges állapotában a leginkább uralkodó vélemények szerint a Formosa Fun Coast nevű parkban a színpad felforrósodott fényszórói lobbanthatták lángra a hangulat fokozása céljából közönségre szórt színes festékport.

Más feltevések szerint lehetséges, hogy egy cigarettacsikk, vagy egy szikra okozta a tüzet. A helyszínen, Tajpej külső kerületében a 36 fokot is elérte a hőmérséklet és sokan dohányoztak. A tűz állítólag a földön terjedt tova ás többnyire a közönség alsó testrészein okozott sérüléseket.

Tűzveszélyes volt a por

A dél-tajvani településen vásárolt körülbelül 3 tonna por tűzveszélyes volt - közölte az eladó képviselője. Hozzátette, erről a vásárlót is tájékoztatták. A rendőrség kihallgatta a négy éve működő cég illetékeseit, de nincsenek a felelősök gyanúsítottjai között.

A rendezvény szervezőjének, valamint két technikusának őrizetbe vételét azonban kezdeményezte a hatóság. Egyelőre valamennyien óvadék ellenében szabad lábon vannak, a rendező, Lu Csung-csi nem hagyhatja el Tajvan szigetét. Lu a tajvani médiában megjelent fotók szerint térden állva kért bocsánatot a történtekért, magára vállalva a felelősséget.

A sziget kormányzatának első embere betiltatta a színes porok magánrendezvényeken történő használatát. Az elnök, Ma Jin-csiu vasárnap délután a kórházban felkereste a sérülteket, biztosította őket és a hozzátartozókat, hogy biztosítják a megfelelő, szakszerű ellátást. Mint mondta, a "tragikus eset" felelőseit is meg fogják találni. Az egészségügy illetékesei sürgős felhívásukban szervdonor központokhoz és plasztikai sebészeti szervezetekhez is fordultak, jelezve, hogy egyebek mellett bőrre, műbőrre van szükségük nagy mennyiségben.

A hivatalos tajvani CNA hírügynökség legfrissebb jelentése szerint az emberek együttérzése a sérültekkel több formában is megnyilvánult, vannak akik pénzt ajánlottak fel, sokan jelentkeztek önkéntes véradónak, míg egy ügyvéd önkéntes jogászcsoport szervezésébe kezdett, hogy az áldozatok megfelelő jogsegélyben részesüljenek.

Forrás: MTI


A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába

A Heineken is beszállt a világ első unalmas telefonjának létrehozásába 

A The Boring Phone elnevezésű, valóban nem sokat tudó készülék e héten, a Milano Design Weeken debütált.
Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell

Új kiállítások Ausztriában, amelyeket látni kell 

Három új kiállítás, ahol átélhetjük az osztrák életérzést.
Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban

Nem áprilisi tréfa: a gyerekek idén nyáron tényleg ingyen szállnak meg a dubaji szállodákban 

A tavaly meghirdetett és szuper sikeres Kids Go Free promóció idén is elindult és már 56 dubaji szálloda ad lehetőséget a 12 éves kor alatti gyerekkel utazóknak, hogy kedvezményes áron nyaraljanak idén.
Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból

Luxusóra, kerékpár és szemüveg - kávézaccból 

Topdesigner termékek készülnek újrahasznosított kávézaccból.
Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek

Ingyen bort kínál egy étterem a telefonjukat nem használó vendégeknek 

A veronai Al Condominio étterem tulajdonosa azt mondja, hogy a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált.
Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén

Ausztria meghosszabbítja a határellenőrzést Szlovénia és Magyarország esetén 

Május közepétől Ausztria további hat hónappal meghosszabbítja a belső határellenőrzést Szlovéniával és Magyarországgal.
Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben

Három kihagyhatatlan látnivaló Bázelben 

Svájc legrégebbi egyetemvárosa a magyarok körében olyannyira népszerű, hogy a Svájcba irányuló repülős forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti.
Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.