Új mozgalom: "Állj a magyar ízek mellé"

Március 9. és 11. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Kézműves Ízek Vására a Millenáris B. csarnokában. Az eseménnyel kapcsolatban több újdonságról számoltak be a szervezők szerdai sajtótájékoztatójukon.

Az első két Vásár sikere után az idei esztendőben újdonságokkal, újításokkal próbálja fenntartani az érdeklődést, és növelni a rendezvény presztizsét a Kézműves Magyar Ízek Kft. Az "AMC" és a privát szférát képviselő kereskedelmi vállalkozások támogatásának köszönhetően a kiállítók változatlanul "helypénz" fizetése nélkül vehetnek részt a rendezvényen. Korábban több kritika érte a szervezőket, hogy az 1900 forintos belépő ellenében gyakorlatilag nem kapott szolgáltatást a rendezvény közönsége. Nos, a márciusi belépőjegy összege teljes egészében levásárolható lesz a Kézműves Magyar Ízek márkaboltjaiban - mondta el Pap Krisztián, a szervező cég cégvezetője., aki hozzátette, hogy a harmadik esemény megszervezése immáron száz fős stáb folyamatos előkészítő munkáját igényelte.

A többesszám használata is indokolt, mert a cégvezető szavai szerint a tavaly októberben megnyitott első raktár és márkabolt után rövidesen Szegeden és a ferencvárosban is megvásárolhatók lesznek a legsikeresebb termékek, elérhetővé válnak a Millenárison megismert kézműves ízek.

Az idén nem termékcsoportok szerint kerülenk elhelyezésre a standok, régiók szerinti bontásban ismerkedhetünk az árúcikkekkel. A hét hazai régió (Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Észak-Magyarország, Közép-Magyarország, Észak-Alföld, Nyugat-Dunántúl) mellett négy határon túli magyar terület is képviselteti magát, igaz, a Felvidék és Kárpátalja csak egy-egy, Délvidék pedig három termelővel.

A magyarországi és határon túli magyar régiók szerint berendezett 5000 íz mellett, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is képviselteti magát a budapesti Millenárison március 9-11. között. A látogatók az NFH standjánál termékeket ajánlhatnak a Nemzeti Fogyasztói Termékkosárba, valamint a helyszínen jelenlévő szakértőkkel általános fogyasztói problémákat is megvitathatnak. Mindezek mellett a Kézműves Magyar Ízek elindította az "Állj a magyar ízek mellé!" mozgalmat is, amelyhez a facebook-on lehet csatlakozni.

"A mozgalommal, és azzal, hogy a rendezvény mellé álltunk, fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy a hazai termékek között is megtalálható a legmagasabb kézműves minőség" - mondta Csákiné dr. Gyuris Krisztina, a Nemzet Fogyasztóvédelmi Hivatal főigazgató helyettese. Hozzátette, személy szerint számára azért is kedves a rendezvény, mert "amióta az eszemet tudom, szeretem a vásárokat, keresem a minőségi alapanyagokat". (Kép: Kolbe Gábor)


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.