hirdetés
hirdetés
2012. május. 25., péntek - Orbán.

Új út a kastélyhoz

A tervezettnél korábban készült el a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély parkján át vezető út, amelyről a legszebb panoráma várja az érkezőket. Például azokat, akik a Múzeumok Éjszakáján, gyertyafény mellett szeretnék bejárni Fejér Megye különleges műemlékét.

hirdetés

A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély 1999-ben kezdett felújítása jövő májusra fejeződik be, köszönhetően a Közép-Dunántúli Operatív Program (KDOP) közel 500 millió forintos támogatásának. A kastély felújításán és működtetésén dolgozó Károlyi József Alapítvány 2008-ban nyújtotta be pályázatát az uniós forrásra, aminek révén az épület középső szárnya, illetve a park egy része újul meg.

– A télen kezdődött munkák a terveknek megfelelően haladnak, viszont a parkon átvezető, mintegy ezer méteres út építését közel egy évvel előbbre hoztuk – mondta el Bendi Lajos, a Károlyi József Alapítvány képviselője. – Ennek köszönhetően a kastély már a főút felől, az eredeti főkapun keresztül is megközelíthető, így különleges látványban lehet része annak, aki ezen az úton érkezik hozzánk. A kastély keleti homlokzatát ugyan még állványok borítják, de az épület külseje hamarosan fénykorát idézi majd.

Azonban már most is érdemes felkeresni a Károlyi-kastélyt, ahol nemcsak étterem és hotel, de különleges könyvár, hatalmas, ősfás park illetve minden hónapban különleges programok is várják a látogatókat.

– Alig két hete ért véget a VI. Európai Kertművészeti és Dísznövény Kiállítás a kastély parkjában, ezen a hétvégén pedig már a Múzeumok Éjszakájára várjuk a látogatókat – tette hozzá Szabó Szabolcs, a kastély igazgatója.

– Június 19-én, szombaton este hat órakor gyerekprogramokkal készülünk, héttől pedig az irodalom kedvelőit várjuk. Kilenc órakor gyertyafényes hangversenyt rendezünk a kastély már korábban megújult kápolnájában, tízkor pedig, ugyancsak gyertyák fénye mellett tartunk kastélylátogatást, amikor is az egész épületet megmutatjuk - tette hozzá az igazgató.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés