Újabb fiatal vállalkozókat támogat a Dreher
2010. február 25. 00:00
A sörgyár három fiatalnak nyújtott összesen 7 millió forint kezdőtőkét vállalkozásaik beindításához - írja a Marketinginfo.

Átadta "A jövő fiatal vállalkozója" díjakat a Dreher Sörgyárak Zrt. Vincze Viktor, System-On-Module fejlesztésével, Bruder Márton, megújuló energia hasznosítás pályázatával, Vázsonyi Miklós, innovatív rehabilitációs eszköz ötletével győzött. A fiatalok összesen 7 millió forint kezdőtőkével indíthatják el vállalkozásukat, amelyhez 6 hónapos szakmai tanácsadást is kapnak.
A Dreher Sörgyárak 2009 októberében negyedik alkalommal hirdette meg a vállalkozói kreativitás támogatására alapított "A jövő fiatal vállalkozója" pályázatot, amelyre bármelyik magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgató jelentkezhetett.
"Nagyon örülünk, hogy idei versenyünkre közel 100 pályamunka érkezett be 24 hazai felsőoktatási intézményből" - mondta Agócs Mónika, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője.
A zsűri által legjobbnak tartott tíz pályázó angol nyelven mutatta be vállalkozását, és győzte meg a zsűri tagjait vállalkozása egyediségéről, megvalósíthatóságáról, valamint saját rátermettségéről. A 82 beérkezett pályamunka közül a szakmai zsűri végül három tehetséges fiatalnak ítélte oda a pályázat díjait.
Az idei pályázat fődíját, a 3 millió forintnyi kezdőtőkét és 6 hónapos tanácsadást Vincze Viktor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója nyerte el. Ötlete az ún. SOM (System On Module) forradalmasíthatja az intelligens helyszíneken (otthon, biztonságtechnika, orvosi diagnosztika, stb.) alkalmazott eszközöket.
A díjazott fiatal vállalkozók
A pályázat második helyezettje Bruder Márton, az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója, aki 2 millió forint kezdőtőkét és 6 hónapos tanácsadást, valamint az ING Bank N.V. Magyarország félmillió forint értékű különdíját kapta vállalkozása beindításához. Dobogós pályamunkájának témája a hatékony környezetvédelem.
A pályázat harmadik díját, és ezzel 1 millió forint kezdőtőkét és 6 hónapos tanácsadást Vázsonyi Miklósnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatójának ítélte oda a szakmai zsűri. A díjazott gerincsérült betegek részére tervezett, innovatív rehabilitációs eszköz fejlesztési ötletét dolgozta ki pályázatában.
"A jövő fiatal vállalkozója" pályázat idén egy új, 500.000 Ft értékű különdíjjal, a "Fiatal vállalkozók díjával" bővült, melyet Kiss Péter - a pályázat 2006-os győztese - a korábbi díjazottak nevében Vázsonyi Miklósnak adott át.
















