Újabb mérföldkő a Qatar Airways életében

A Qatar Airways 14 éves üzemelésének újabb jelentős pillanatához érkezett, leszállították a légitársaság 100. repülőgépét. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 100. gépet, ami egy 259 üléses Boeing 777-200 LR típusú repülő, ünnepélyes keretek között adta át Seattle-ben Jim Albaugh, a Boeing kereskedelmi elnöke és ügyvezető igazgatója Akbar Al Bakernek, a Qatar Airways igazgatójának. A repülőgép az átadást követően azonnal forgalomba is állt és megkezdte 13 órás közvetlen útját Dohába. Az új géppel együtt a Qatar Airways immár 27 darab széles törzsű Boeing 777-es hosszú távú repülőgépet működtet, emellett a flottájában található több az Airbus A320-as gépcsaládból, A330-asok és A340-esek. Az ünnepségen Al Baker kiemelte, a Boeing 777 bizonyítottan kivételes repülőgép, amely lehetővé teszi, hogy a légitársaság a dohai központjából hosszú távú és ultra hosszú távú, akár 16 órás non-stop járatokat indítson. Olyan távoli desztinációkra repül a géppel a Qatar, mint Sao Paolo, Melbourne, Houston és Montreal. A Qatar Airways-nek további 13 Boeing 777-esre van megrendelése. 


Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.