Újra felbukkant a víz alatti szálloda terve

Nyár elején egyszer már bejárta a magyar sajtót a szenzáció: 10 és fél milliárdos beruházással víz alatti szállodát épít egy vállalkozó Kiskunhalas mellett. Az illetékesek akkor cáfolták a hírt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A víz alatti szálloda híre június végén látott napvilágot, amikor a Kiskunhalas melletti, 6 hektáros területen egy 350 vendég fogadására alkalmas négy szintes szállodát építését jelentette be a diósdi székhelyű Trimp Holding Zrt.

A megyei baon.hu online újság tudósítása szerint a kiskunhalasi városfejlesztési irodán "harsány nevetéssel fogadták a gigaberuházás hírét", ugyanis nem hallottak még róla. Konkrét tárgyalásra nem került sor, mindössze előzetes egyeztetések történtek az ügyben.

Most azonban már a kijelölt új célterület, Bonyhád polgármestere is megerősítette: tárgyalásban állnak a beruházóval, elkezdhetik a konkrét tervek kidolgozását, és megkezdődnek a tárgyalások az önkormányzattal a földterületet megvásárlásáról.

Az ötszintes, több mint 28 000 négyzetméter bruttó alapterületű szállodát 10,5 milliárd forintból tervezik megépíteni, a finanszírozáshoz már több mint 10 magáncéggel van elvi megállapodása a beruházónak.


Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.
Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak

Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak 

A Maros megyei Keresd faluban található luxusbirtok bekerült a Michelin Guide szállodaválogatásába.
Friss MSZÉSZ Trendriport

Friss MSZÉSZ Trendriport 

A tavalyinál gyengébb áprilist zártak a hazai szállodák a KSH adatai szerint.
Milyen legyen a jövő szállodája?

Milyen legyen a jövő szállodája? 

A vendégszámmal együtt a kihívások is nőnek.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.