Újra száll egy magyar repüléstörténeti ritkaság

Felújította a Goldtimer Alapítvány az eredetileg 1932-ben épült Gerle 12-es duplafedeles repülőgép replikáját, amelyet pénteken mutattak be a budaörsi repülőtéren.

A csillagmotorral felszerelt repülőgépet 1932-ben építették, majd több módosítás után 1940-ben leselejtezték. A Gerlékből összesen tíz darab készült, de ezek egyike sem maradt fenn. A tervező, Bánhidi Antal megőrzött tervei alapján 1991-ben újra megépítették a gépet, de több módosítással. Az "új" Gerlét egy balszerencsés felszállás után kivonták a forgalomból és a Közlekedési Múzeum repüléstörténeti kiállításában kapott helyet.

A Goldtimer Alapítvány 2012-ben határozta el, hogy a múzeumban lévő "új" Gerlét felújítja és átépíti úgy, ahogy az 1930-as években gyártották. Annyi módosítás történt, hogy az új verzióba már nem csillag, hanem anyagi okok miatt soros motor került.

Rohács Tamás főpilóta a gép leleplezése előtti sajtótájékoztatóján azt mondta: 1975-ben az akkori Földművelésügyi Minisztériumban találták ki, hogy újra kellene építeni az egyik Gerlét, a munkákat 1980-ban kezdték el és tíz évig tartott. Ezt követően 20 órát, egy átalakítás után pedig újabb 70 órát repültek vele a 90-es években, a gép ezután került a múzeumba. A Goldtimer Alapítvány három év és 3 ezer munkaóra után készült el a felújítással, a gép most festésében, szerkezetében és repülési jellemzőiben is megfelel az eredetinek.

A Gerle 12-est 1932-ben építették, szárnyfesztávolsága majdnem 9, hossza 7 méter, maximális felszállósúlya 880 kilogramm. Az eredeti 12-est egy Thorotzkai csillagmotor hajtotta, amelyet később egy Siemens egységre cseréltek. A kétüléses gép legnagyobb sebessége 177 kilométer és műrepülésre is alkalmas.

A tervező és társa Bisits Tibor 1933 február 19 és ugyanaz év március 24-e között hosszú útra indult. Több mint 12 ezer kilométert megtéve körberepülték a Földközi-tenger medencéjét.  

A Gerléket eredetileg a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület építette. Ez az az igen nagy múltú, a Hármashatár-hegyi vitorlázó repülőteret évtizdeken át kezelő sportrepülő egyesület, melyet 2014-ben az 1950-es éveket idéző módon paterolt ki ingatlanaiból az állam.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.