2012. február. 07., kedd - Tódor, Rómeó.

Váltás a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság élén is: Pintér István az új igazgató

Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter 2010. július 12-ével felmentette Wittich Tamást, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját, helyére Pintér Istvánt, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság észak-magyarországi regionális igazgatóját nevezte ki.

Pintér István kinevezésével a hazai fogyasztóvédelem új, az európai normákon nyugvó irányba mozdul el, amelynek középpontjában az ügyfélközpontú, vállalkozóbarát szemlélet és stabil jogszabályi környezet kialakítása áll. – mutatatta be Bencsik János belgazdasági államtitkár az NFH új vezetőjét, a kinevezés átadóünnepségének alkalmával.

A cél egy hatékony és korszerű szakmapolitika kialakítása, amely kiszámítható jogi környezettel párosulva, hozzájárul mind a vállalkozók jogkövetői magatartásának javulásához, mind a fogyasztói elégedettség növekedéséhez. Éppen ezért szorgalmazom egy olyan akkreditált képzési rendszer kialakítását, amely a jogszabályi háttér mellett a fogyasztóvédelmi alapok elsajátításában segíti a vállalkozói réteget - ismertette elképzeléseit Pintér István. Az új főigazgató kiemelte, hogy a jövőben a fogyasztói bizalom és a vállalkozói felelősségérzet javítása érdekében, egy „pozítiv listán” tennék nyilvánossá a jogszabályoknak megfelelő kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozásokat, akik egyúttal jogosultak lennének a „fogyasztóbarát embléma” használatára is. Emellett az új szakmapolitikai elképzelések között szerepel a nemzetközi kapcsolatok erősítése, a határmenti és regionális együttműködések szélesítése.

Pintér István, fogyasztóvédelmi szakemberként 2008-tól töltötte be a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak Magyarországi Regionális Felügyelőségének igazgatói posztját, korábban az Észak-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségét vezette. (forrás:Menedzsment Fórum)

 

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Milyen lesz 2012 a turizmusban?
Angol zászloNémet zászlo