Friuli–Venezia–Giulia tartományon minden magyar turista keresztülutazott, aki valaha is gépkocsival Velencébe vagy az olasz tengerpartra tartott. Trieszt, a Fusine-tavak és a tarvisiói piac a tranzitút ismerős állomásai, az északolasz tartomány persze ennél jóval több látnivalóval kecsegtet, amint azt a közelmúltban munkatársunk is megtapasztalhatta.
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Friuli–Venezia–Giulia a Magyarországhoz legközelebb eső olasz tartomány. Az osztrák határtól tizenegy, Szlovéniától pedig nyolc kilométerre fekvő Tarvisio az Alpok által körülölelt festői völgyben fekszik. A várost honfitársaink elsősorban a piacáról ismerik, Olaszországból hazafelé sokan tartanak itt egy szusszanásnyi szünetet, búcsúznak Olaszországtól, vásárolgatnak. Talán nem is sejtik, hogy a közelben fekvő tavak milyen különleges élményt nyújtanak a szelíd turizmus kedvelőinek. A két kisebb és két nagyobb tó közül mi e két utóbbit jártuk körül, egy rövid túra keretében. A sétaút vadregényes, a tavak ezerféle zöldben pompáznak, a levegőt harapni lehet. A legközelebbi partján évtizedek óta áll az Edelweis nevű kisvendéglő, amely egykor arról is volt nevezetes, hogy a fogyasztásért három ország valutájával lehetett fizetni.
A tartomány gyöngyszemei
A 100 ezer lakosú Udine a festő Tiepolo városaként ismert. Ha sürget az idő, a híres festő munkásságának a felfedezése lehet az egyik rendezőelv a városnéző túra során. A tartomány igazi meglepetéseit azonban a kisebb városok, települések tartogatják, amelyek színes gyöngysorként ékesítik a tartományt. Egyik ilyen város Pordedone, ahol a római, barokk és gótikus hatások váltják egymást. Az 50 ezres város ütőere a korzó, amelynek patinás, árkádos épületeinek tövében butikok, éttermek és kávézók simulnak a középkori környezetbe. Itt még a kevésbé jól tájékozódó turisták is otthonosan mozognak, a Vittorio Emanuele korzó biztos referenciapont. A sétálóutca órákig remek időtöltést nyújt. A Szent Márk tér, a Palazzo Ricchieri, a Palazzo Montereale és a Szent Márk-katedrális csak néhány az útba eső látványosságok közül. A közelben fekvő Spilimbergo az út másik fénypontja. Mozaikiskolája állítólag az egyetlen olyan intézmény Európában (talán az egész világon is), ahol iskolarendszerű képzés keretében lehet megtanulni a mozaikkészítést. Szerveznek tanfolyamokat is, amelyekre a világ miden pontjáról várnak érdeklődőket. Az iskola bejárásakor meglepődve tapasztaltuk, hogy mozaikból mindenféle stílusú kép készíthető, a falakon a klasszikus ókori mintáktól a szürrealizmuson keresztül az ausztrál őslakos motívumokig minden viszontláthattunk.
A tengerparton az ősi Grado igazi képeslap város, amelynek labirintusszerű központja az 5. században épült. A szűk utcák sikátorai kellemes hűvöset nyújtanak a hőség elől védelmet keresőknek, romantikus nappali és esti barangolások ideális helyszíne. Közepén két templom, a Santa Maria delle Grazie és a Szent Eufémia mártírnak szentelt katedrális található, mellette áll a Battistero, a keresztelőkápolna. Grado másik látványossága a közel húsz kilométer hosszú tengerpart. A lagúnákkal szegélyezett parton jachtok százai sorakoznak, a sétányon szállodasor és kávézók állnak példás rendben. Grado mellett található egy UNESCO világörökségi helyszín is, Aquileia. A várost a hunok pusztították el 452-ben, a lakosság a mai Velencébe és Gradóba menekült, belőlük lettek e városok alapítói. A római birodalom egykori metropolisza ma egy hatalmas régészeti múzeum, amelynek bejárásához egy egész nap kellene. A bazilika kötelező megálló, mozaikpadlója a legnagyobb Európában. A szlovén határon találunk egy másik nevezetes kisvárost, Goriziát, amely a Habsburgok korában az osztrák Nizza-ként vált ismertté. A középkori vár mellett másik fő látványossága a régi vasútállomás, amelynek egyik fele 1947-ben Olaszországhoz, a másik a volt Jugoszláviához tartozott. Szlovénia függetlenné válásakor a fél várost is megörökölte, majd a schengeni egyezmény életbe léptekor a határ végleg elvesztette jelentőségét.
Habsburg köntösben
Triesztben, az egykori Monarchia kulcsfontosságú kikötővárosában minden magyar otthonosan mozog. Ismerős az építészet, a kávéházak, az egész miliő. Az emberek stílusa, habitusa viszont hamisítatlanul olasz. Az origó a város főtere, a Piazza dell'Unita d'Italia, ahol szállásunk, a patinás Grand Hotel Duchi D'Aosta is található. Entriőrje épp olyan elegáns és fényűző, mint a neve, magyar származású tulajdonosa személyesen fogadott bennünket. Itt szállt meg egykor spanyolországi Mária, I. Ferdinánd felesége, Carlo Goldoni és természetesen a tartomány fenegyereke, Giacomo Casanova is tiszteletét tette. A tér kicsit a velencei Szent Márk térre emlékeztet, grandiózus, nyüzsgő, igazi közösségi tér. Bő fél napunk volt a város feltérképezésére, amelybe egy tematikus kávé vagy irodalmi túra kényelmesen belefér. A város hemzseg a kávéházaktól, nem véletlen, hiszen ideérkezik az olasz nyerskávé import fele. Van hagyományos monarchiabeli, akad ultramodern, de gyarmati stílusú is. Szintén egy fél nap szükséges a várhegy bebarangolásához, amely a központból gyalogosan is megközelíthető. Az út kissé meredek, de megéri, mert innen a város egy melankolikusabb, meditatívabb arcát mutatja.
Komótos evés, lassú utazás
Olaszország a komótos evés szülőhazája, s valóban, itt a habzsolóknak nem sok babér terem. Meg kell adni a módját, időt kell szánni az étkezésre. Ha nincs három óránk, kár is nekikezdeni. A tartomány egyik alapétele a rizottó, amelyet különböző változatokban és fűszerezéssel, önálló fogásként tálálnak. Előtte az elmaradhatatlan San Daniele sonka, amelynek látványa is szemet gyönyörködtető. Előételnek szolgálják fel, hatalmas mennyiséget halmozva a tányérra, friss olasz kenyérrel. Szintén helyi ínyencség a montasio sajt, a puliszka és a füstölt túró is. A gourmet-turisták gasztronómiai tematikus útjaikat maguk is összeállíthatják, a régió a „slow food” kedvelőinek maradandó élményeket kínál. A bor szerelmesei 1700 gazdaság közül választhatnak célpontokat, és mintegy 100 millió palackból válogathatnak, ennyi készül ugyanis évente a környéken. Egyéb tematika köré is szerveződhetnek utak, a 7000 km2-es régióban például nyolc golfpálya található. Az irodalmat kedvelők Italo Svevo, Umberto Saba és James Joyce nyomába szegődhetnek, míg a festészetért rajongók Tiepolo nyomába eredhetnek.
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.