Végleg eltűnhet a keskeny nyomtávú vasút Kárpátaljáról

Kárpátalján megszűnhet a Borzsa-völgyi keskeny nyomtávú vasút, amelynek egyik, privatizált szakaszán az új tulajdonos felszedte és vashulladékként eladta a síneket.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kárpátaljai kisvasutat fenntartó Lembergi Vasút – azzal az indoklással, hogy ráfizetéses a keskeny nyomtávú vasútvonal üzemeltetése – már többször felvetette a forgalom teljes leállítását. Ennél is rosszabb, hogy az Ukrán Állami Vagyonalap Kárpátalja megyei kirendeltsége törvénytelenül – az illetékes önkormányzatok tudta és beleegyezése nélkül – privatizációra bocsátotta a vasút Zárnya (Priborzsavszke) és Kovácsrét (Kusnyica) közötti szakaszát, a hozzá tartozó földterülettel együtt. Mindezt áron alul vásárolta meg az idén májusban egy luganszki vállalkozó, és szinte azonnal megkezdte a vágányok felszámolását – írta legutóbbi számában a beregszászi Kárpátalja című hetilap.

A keskeny nyomtávú vasút felszámolása több magyar ajkú települést is érint. Korábban ugyanis jelentős szerepet játszott a személyforgalomban. Sokan jártak rajta munkába Beregszászra, Nagyszőlősre, Ilosvára (Irsava), szombaton és vasárnaponként pedig rengetegen kirándultak szerelvényeivel az Ilosvai járás festői szépségű tájaira. Ma már csak ritkán és rövid szakaszon közlekednek a vonatok.

Az 1970-es évektől kezdődően elhanyagolták a pálya gondozását, a teherszállítást egyre inkább kamionokkal, tehergépkocsikkal oldották meg. A Borzsa-völgyi kisvasút elvesztette jelentőségét a személyforgalomban is, most pedig a végleges megszűnés veszélye fenyegeti.
A kisvasút védelmére alakult a Borzsavai Kezdeményezés nevű civil társadalmi szervezet a sínek felszedése miatt tiltakozó levelet küldött Olekszandr Ledidának, a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal elnökének. Ebben követelik a keskeny nyomtávú vasút felszámolásának azonnali leállítását, az eladás körülményeinek szigorú kivizsgálását, a felelősök példás megbüntetését – adta hírül a minap a beregszászi karpatinfo.net hírportál.

A levél szerzői emlékeztettek arra, hogy 2001-ben átfogó terv készült a kisvasút megmentésére, melyet az ukrán kormány – a belföldi turizmus fejlesztésének fontosságára hivatkozva – 2003-ban rendeletileg jóvá is hagyott. Ennek ellenére az idén júniusban az Ilosvai járásban található Dolha (Dovhe) közelében hozzáláttak a 103 éves Zárnya-Kovácsrét vasútvonal felszámolásához, a sínpárok felszedéséhez.

Mindez annak ellenére történt, hogy az utóbbi másfél évtizedben több olyan esemény történt, amely bizakodással töltötte el a kisvasút híveit. Rendbe hozták ugyanis a kisvasút vagonjait, néhány éve pedig augusztus első vasárnapját a Borzsa-völgyi kisvasút napjává nyilvánították. A külföldi turisták érdeklődése folyamatosan nőtt a kárpátaljai keskeny nyomtávú vasút iránt.
A Borzsavai Kezdeményezés és az Ukrajnai Vasutasok Európai Szövetsége még 2008-ban kidolgozta a fontosabb kisvasútszakaszok felújításának átfogó programját. A Történelmi és Turista Vasútvonalak Európai Társulása (Fedecrail) tárgyalásokat kezdett több osztrák vállalattal az Alpok és a Kárpátok keskeny vágányú vasútvonalai turisztikai célokra történő felhasználásának lehetőségeiről. A keskeny nyomtávú vasút megmentésében érdekelt kárpátaljai szervezeteknek sikerült szoros kapcsolatokat kiépíteniük magyar, lengyel, szlovák, román, kisvasutakat támogató szövetségekkel.

A múlt század közepén Kárpátalja több térségében működtek keskenyvágányú vasutak, mára azonban csak a Borzsa-völgyi kisvasút maradt fenn, a többit már 40-50 éve felszámolták.

Forrás: MTI


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.