Vulkáni hamu: rugalmasabb szabályok a légi közlekedésben

Új iránymutatásokkal állt elő az Európai Bizottság, a kontinens légi forgalmának biztonságáért felelős Eurocontrol és az Európai Légiközlekedési Biztonsági Ügynökség (EASA) arra az esetre, ha az izlandi vulkáni hamu ismét bonyodalmakat okozna.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Ezek – a Bizottság közleménye szerint – segíteni fognak abban, hogy ha a vulkáni hamu ismét elérné Európát, akkor minimalizálhassák a légtérzárat (elkerülve ezzel egy általános légtérzár elrendelését – a szerk.). A tervek között szerepel még egy olyan válságközpont vagy -cella felállítása (EACCC) is, amely rendkívüli légi események idején a hatékonyabb koordinációt segítené elő. A vulkáni hamu koncentrációja alapján (a jelenlegi három helyett) négy légi biztonsági övezetet hoznának létre: a fehér zónában szabad lenne a közlekedés, a pirosban (amelyben már némi vulkáni hamu megjelent) az EASA döntene arról, hogy fel lehet-e szállni. A szürke zónában az EASA két olyan megközelítést javasol, melyek bizonyos körülmények közepette lehetővé teszik a repülést, a fekete zónában pedig a vulkáni hamu magas koncentrációja miatt tilos lenne felszállni. A fenti négy közül a szürke az új zóna. Ebben az esetben a légi közlekedés ellenőrzéséért felelős helyi szerveknek nagyobb terük lesz majd arra, hogy eldöntsék: engedélyezik-e a gépek felszállását vagy sem. Az EASA közleménye szerint – melyet a Reuters idézett – a közös intézkedések nagyobb rugalmasságot biztosítanak majd a tagállamoknak a légterük kezelésében, és miközben biztosítják a biztonság legmagasabb szintjét, arra törekednek, hogy minél kisebb zavar álljon be a légi közlekedésben.

Siim Kallas közlekedési biztos az iránymutatások előterjesztésekor úgy vélekedett: azok nagy előrelépést jelentenek a légi társaságokat és a légi utasokat is érintő természeti katasztrófák hatásainak csökkentésében. Szerinte az efféle lépések segíthetnek abban, hogy fenntartható megoldást találjanak az ilyen és ehhez hasonló válsághelyzetek kezelésére.

Az EUobserver szerint az iránymutatásokat éppen azon a napon hozták nyilvánosságra, amikor Peter Ramsauer német közlekedési miniszter éles kirohanást intézett Brüsszel ellen, amiért az szerinte nem kezelte megfelelően a vulkáni hamu okozta krízis következményeit, és helytelen prioritási listát követett. Szerinte olyan EU-szabályozásra van szükség, mint az Egységes Európai Égbolt (amely a légi közlekedési szabályok harmonizálását célozza), és olyan egységes nemzetközi szabályok kialakítására kellene törekedni, melyeket a vulkáni hamu megjelenésekor lehetne alkalmazni. A német miniszter ez utóbbival arra utalt, hogy míg az európai gépeknek a vulkán kitörésekor adott esetben mindig nagy kerülőt kellett tenniük, addig az amerikai légitársaságok maguk dönthettek arról, hogy kerülnek-e vagy éppenséggel átrepülnek a hamufelhőn. (Bruxinfo)


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.