Zoób Kati mutatta be az Anna-bál új arculatát

Július 23-án rendezik meg a 191. balatonfüredi Anna-bált, amelyet idén is színvonalas programok kísérnek. Lesz prímásverseny, operakoncertek, a bál előestéjén szívhalászat, újdonságként pedig sétálójegyet is bevezetnek - írja az MTI.  

Bóka István, Balatonfüred polgármestere az eseményről szóló csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: idén is több napos fesztivált szerveznek a bál köré. Az idén látványosabb lesz a felvonulás, újdonságként pedig sétálójegyet is bevezetnek, amely a báli programon való részvételt és éjfélkor svédasztalos menüfogyasztást tesz lehetővé - tette hozzá. A polgármester kiemelte, a 191. Anna-bál fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere lesz, és idén is átadják a 2003-ban alapított Kiss Ernő-díjat.

Az Anna Fesztivál már július 19-én kedden megkezdődik a prímásversennyel. Kelemen László, a Hagyományok Háza igazgatója elmondta: a Kárpát-medence 12 ifjú prímása méri össze tudását a Kisfaludy-galériában. Kedden a kötelező műveket, szerdán a szabadon választott darabokat adják elő. A prímásverseny gálaműsorát szerda este a Gyógy téren tartják, ahol a prímásokon kívül a Fölszállott a páva tehetségkutató vetélkedő gyermekrésztvevői, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara is színpadra lép. Csütörtökön kezdődnek és vasárnapig tartanak az Operafüred szabadtéri koncertjei a Gyógy téren.

A sajtótájékoztatón Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta, hogy a pénteki operagála műsorát Verdi kilenc operájából állítják össze. Kocsár Balázs karnagy vezénylete mellett szólót énekel Keszei Bori, Gál Erika, Rendes Ágnes, László Boldizsár és Fokanov Anatolij.

Az Anna-bál új arculati elemeit Zoób Kati divattervező mutatta be. Mint fogalmazott, a báli meghívókat és a díszletek fő motívumait Einar Nerman svéd grafikus 1916-os munkája ihlette, színvilágban pedig a Balaton zöldeskék színét szeretnék visszaadni. Ez a motívum díszíti majd a bálon az Anna Grand Hotel kertjében felállított színpadot is.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. Az Anna-naphoz legközelebb eső szombaton rendezett balatonfüredi bálok, ahol a bálkirálynőt 1862 óta aranyalmával is jutalmazzák, hamar országos hírűvé lettek. Az egykoron neves személyiségeket - mint Széchenyi István, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vörösmarty Mihály, Jókai Mór, Blaha Lujza - vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel.

Forrás: Vendég&Hotel Online

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.