Tradicionális étterem, helyi ízekkel, magas minőségben, alapvetően a környékről beszerzett alapanyagok felhasználásával – ez az, amin nem változtatnak az építtetők, hiszen ez sikerük receptje. Ám az átalakítás során a Sóstói erdő szélén lévő majdani Panzió és Étterem igencsak esztétikus épület lesz, amely kiválóan illeszkedik majd szép környezetébe. A kétszintes létesítmény lépcsőzetes kialakítása, teraszai, anyaghasználata, a fa és az üveg gazdag alkalmazása a biztosíték arra, hogy modern, természetbarát és könnyed megjelenésű lesz. Jó hír még az is, hogy az új létesítmény 14 új munkahelyet is biztosít majd, és természetesen megvalósítják a kor elvárásainak megfelelően az egész épület területén a komplex akadálymentesítést. Az étterem rekonstrukciója során pedig a következők valósulnak meg: 150, 75 és 25 nm2-es éttermi helyiségeket alakítanak ki, mind a konyhát, mind az egyéb kiszolgáló helyiségeket felújítják a földszinten, irodákat is adnak majd át, a komplex akadálymentesítést is megoldják, 22 parkolót alakítanak ki az udvaron.
A nyíregyházi Tölgyes új ruhája
Európai Uniós támogatással – több mint 84 millió Ft értékben – indul a nyírségi város egyik legismertebb éttermének, a „Tölgyes” rekonstrukciója, amelynek során egy kalap alatt nemcsak az éttermet alakítják teljes mértékben át, hanem mellé egy 10 szobás panzió is építenek.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva
A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére
A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon
Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak
Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában
A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re
A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók
A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?
A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk
A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.