Alulfizetettek a szállodai és vendéglátóipari dolgozók

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint tavaly a bruttó átlagkeresetek 5,2, a családi kedvezmény  figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,4%-kal haladták meg az előző évit. Az alkalmazásban állók létszáma 10 000 fővel volt kevesebb 2010-hez képest.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január–decemberben 1 millió 851 ezren dolgoztak, 25 ezer fővel (1,3%-kal) többen, mint 2010 azonos időszakában. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 38 ezer fővel (4,9%-kal) lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható. A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők létszáma decemberben és az időszak alatt átlagosan közel 61 ezer fő volt. 2011-ben 67%-uk részmunkaidőben dolgozott. A közszférában – a közfoglalkoztatottak nélkül – 674 ezren álltak alkalmazásban, 1,7%-kal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A jóval kisebb súlyú nonprofit szektorban az alkalmazottak létszáma 3 ezerrel, 106 ezer főre emelkedett.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 213 100 Ft, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 217 900, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 203 500 Ft volt.
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 5,2%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 5,3, a költségvetés területén 3,8%-kal nőttek. A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (456 900 Ft), ezt az információ és kommunikáció (393 000 Ft), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (379 700 Ft). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (125 800 Ft), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (149 700 Ft) ágakban dolgozók kerestek.
A költségvetési szférában a foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január–decemberben a teljes munkaidősök mintegy 45%-a átlagosan 5200 Ft juttatást kapott ezen a címen.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek 2011-ben átlagosan 5,2, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,4%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók – közfoglalkoztatottak nélkül számított – alapilletménye 1,9%-kal emelkedett. Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 141 100 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 100 300, a szellemi foglalkozásúaké 183 200) Ft volt, 6,4%-kal magasabb az előző évinél. (A nettó keresetek számításáról lásd a módszertani megjegyzéseket.) A 227 300 Ft-os nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 5,2%-kal haladta meg az előző évit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,2% volt.


Megszólalt a Hungast  – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva

Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva 

A cég a napokban azért került a figyelem középpontjába, mert sajtóértesülések szerint tulajdonosukat és egyik vezetőjüket előállította a nyomozóhatóság.
Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére

Év Strandétele 2026 – megnyílt a nevezés Európa egyetlen Beach Food versenyére 

A verseny célja idén is a minőségi, kreatív és helyi alapanyagokra épülő strandételek bemutatása és népszerűsítése.
Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon

Divatbemutató az etyeki Gasztrosétányon 

Az etyeki Gasztrosétány ad otthont június 18-án az Etyek Sunset Fashion Show elnevezésű rendezvénynek.
Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak

Spanyol elismerés a budapesti tapas bárnak 

Nemzetközi elismerés Budapest egyik legautentikusabb spanyol éttermének.
Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában

Titokzatos szendvics a most nyíló Popeyes kínálatában 

A tavaly októberi, nagysikerű hazai debütálást követően a Popeyes cajun ízei a Westend után most a budapesti Árkád bevásárlóközpontba is megérkeztek.
A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re

A norvégok nem aprózzák el: 300 kiló lazacot és 6000 narancsot vittek magukkal a foci VB-re  

A Martin Ødegaard és Erling Haaland vezette skandináv együttes mintegy nyolc tonnányi élelmiszert szállított az Egyesült Államokba, hogy a torna során kedvenceiknek semmit se kelljen nélkülözniük.
Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok

Meghatározó kihívás a hazai borágazatnak: fókuszban a fiatalok 

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szerint érthetően kell megmutatni az újabb generációknak, miért jó választás a bor.
MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók

MVI: a műanyag poharak tiltásának halasztását kérik a vendéglátók 

A jelenlegi (2026. június 30-ig tartó) határidő legalább 3–5 évvel történő meghosszabbítását kérik.
Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.