Kritikákat kapott a törvénytervezet

Több száz érdeklődő követte nyomon a Parlament felsőházi termében az Országgyűlés turisztikai bizottsága által rendezett nyílt napot, melyen elsősorban a turizmusról és vendéglátásról szóló törvényjavaslat volt a téma.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Fontos mérföldkőnek nevezte a készülő turizmusról és vendéglátásról szóló törvényt bevezetőjében Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke. Mint elmondta, olyan törvényt készülnek létrehozni, amely minden érintett megelégedettségét szolgálja majd, legyen szó a vállalkozókról, vagy az állam képviselőiről.
Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára stratégiai ágazatnak nevezte a turizmust, a gazdaság szíve-lelkének minősítve azt. Előadásának egyik legfigyelemreméltóbb eleme egy nemzeti szállodalánc létrehozásának víziója bizonyult, amely a nemzeti szállodaipar egyidejű megteremtését célozza a Kárpát-medence térségében. A gasztronómiáról szólva Szatmáry Kristóf kifejtette, az eddigi eredményeinket az országmarketingbe beépítve Magyarország Európa gasztronómiai központjává válhat.

Rogán Antal szerint egyrészről jó, hogy a hazánkba érkező turisták 70 százaléka Budapestet tartja az egyetlen alkalmas desztinációnak, mert ez az bizonyítja, hogy a főváros még mindig komoly vonzerő, ugyanakkor nem helyes, hogy nem tudjuk elérni, hogy a vendégek „továbbmozduljanak” és 2-3 napot vidéken is eltöltsenek. Ennek a helyzetnek az orvoslására tartaná helyesnek egy központi országpropaganda kialakítását, melyben nincs Budapest-vidék megkülönböztetés. Hozzászólása végén megosztotta a hallgatósággal a sommás, de ugyanakkor nem sok optimizmusra okot adó hírt: törvény igen, adócsökkentés viszont nem lesz...
Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselet vezetője példaként hozta fel, hogy Ausztriában a marketingpénzek 90 százalékát a helyi TDM szervezetek kapják, és ez így lenne helyes nálunk is, mert a turizmus marketingben a végrehajtandó feladatokat elsősorban ezek a helyi szerveződések látják pontosan. Ezen a ponton csattant fel először előadás közben a nyílt színi taps a felsőházi ülésterem padsoraiban.


Hoffmann Henrik, a Balatoni Regionális TDM szövetség elnöke a tervezet hibájául rótták fel, hogy minden TDM szint finanszírozását garantálja a törvény,javaslatként pedig elhangzott, hogy az IFA kiegészítő támogatást csak az kaphasson, aki TDM szervezetet üzemeltet.
„Magam is osztom azok elégedettségét és örömét, akik üdvözlik a törvény létrejöttét – Tette hozzá Deák Imre, a Danubius Hotels vezérigazgatója –, de több évtized várakozás után elbírt volna még néhány hónapot, hogy megalapozottabb, kevésbé általánosító vitairat kerüljön a szakma elé.”

Deák szerint a szakképzés kérdését indokolatlanul szűkszavúan tárgyalja a tervezet, és elengedhetetlen lenne az országos marketing keret térségi szintű rögzítése. Szakszerű alapvetés nem létezhet pontos definíciók nélkül, ez is a törvény hiányossága.
Kapacitásnövelés helyett minőségnövekedéssel lehet csak elérni, hogy a fiatalok kizárólag tapasztalatszerzés céljából menjenek külföldre dolgozni, de a megszerzett tudást itthon kamatoztassák – zárta szavait a Danubius Hotels vezérigazgatója.


„Magas színvonalú gasztronómia a legjobb országmarketing” – sommázta mondanivalóját Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, aki tizenöt okot sorolt fel néhány perc alatt, amely a hazai vendéglátás versenyképességét az ellehetetlenülés határáig nehezíti. A kis- és középvállalkozások 75 százaléka veszteséges, és ezek számára a tartalékok felélése után a létezés egyetlen lehetséges útja a szürke- és feketegazdaság irányába történő elmozdulás. Márpedig a vendéglátás létezik turizmus nélkül, de a turizmus nem létezhet vendéglátás nélkül, nyomatékosította az elnök, kiemelve, hogy a számtalan csapás ellenére a magyar gasztronómia jelentős közelmúltbeli sikerekkel dicsekedhet. (A sikereket a lassan fogyatkozó közönség lelkes tapssal köszöntötte.)
A közönség soraiból érkező reakciókat követően slusszpoénként Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke zárszavában megemlítette, hogy törvénytervezethez a szaktárcáktól beérkezett észrevételek szinte kivétel nélkül a nyílt napon elhangzott gondolatokkal ellentétes javaslatokat tartalmaznak.

Összegezve: van még tennivaló a turizmus törvénytervezet körül...


Alkoholtilalom a horvátoknál?

Alkoholtilalom a horvátoknál? 

A horvát parlament új törvénymódosítást fogadott el, amely lehetővé teszi a helyi önkormányzatok számára, hogy korlátozzák vagy betiltsák az alkohol éjszakai értékesítését.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk

Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk 

A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete

Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete 

Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett  Somogy bora

Balatonlelléről érkezett Somogy bora 

Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is

Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is 

Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik

Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik 

Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek

Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek  

Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.
Ki lett az Év Gasztronómusa?

Ki lett az Év Gasztronómusa? 

Hack Barnabás nyerte el a címet a tavalyi évben végzett munkája alapján.
A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n

A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n 

Egyre több a szűretlen, derítetlen bor.
Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció

Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció 

Előljáróban annyit: már nem a márkanév a döntő a borválasztás alkalmával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.