A kerületben decemberben szigorították a teraszokra vonatkozó szabályozást, eszerint legkésőbb éjfélkor be kell zárni a közterületen lévő helyeket. Az önkormányzat újraszabályozta az engedélyeztetési folyamatot is, sok panasz esetén pedig nem adnak ki, vagy nem hosszabbítják meg a hozzájárulást.
A polgármester tájékoztatása szerint az eddigi tapasztalatok pozitívak, a vendéglősök komolyan veszik az előírásokat, s időben bepakolnak. A razzia tapasztalatait összegezve elmondta, hogy a több mint 100 érintett egység közül két helyen tértek el a szabályoktól, de hangoskodás ott sem volt.
Bácskai János elmondta, hogy a mintegy 15 ezer érintett lakó érdekében döntöttek a korlátozások mellett, s nem a vendéglátósok ellen vannak, sőt álláspontja szerint ők is partnerek a békés egymás mellett élésben.
Az MTI által megkérdezett lakók a korábbiak kapcsán arra panaszkodtak, hogy hétköznapokon sem lehetett éjjel 1 óra előtt pihenni, sok volt a hangoskodó, reggelre pedig kosz maradt utánuk.
Az önkormányzat tájékoztatása szerint Ferencvárosban van a legtöbb teraszos vendéglátóhely, a Ráday utca és a Tompa utca környékén, egy körülbelül 3 kilométeres szakaszon 100 hely üzemel. Ezek 80 százaléka önkormányzati közterület, az engedélyekből befolyt összegből pedig a helyhatóság mellett az érintett társasházak lakóközösségei is részesülnek. (MTI, kép: MÉ Online)
Teraszrazzia volt Franzstadtban
(MTI) – Visszaszorult a közterület-használati előírásokat megszegő vendéglátósok száma a IX. kerületben a vonatkozó rendelet szigorítása óta – mondta Bácskai János (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester, miután péntekről szombatra virradóra részt vett a városrész rendőrkapitányságának és közterület-felügyeletének közös razziáján.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Mi kerüljön a tányérunkra? Európa-szerte keresik, hogy lehet egészségesebb és fenntarthatóbb az étrendünk
A hétköznapi rohanásban nehéz fenntartható, egészséges döntéseket hoznunk. A PLAN’EAT nevű európai uniós projekt épp ebben siet a segítségünkre.
Stratégiai célokat fogalmazott meg a Magyar Vendéglátók Ipartestülete
Megerősítik, hogy az MVI kész szakmai tapasztalatával és tudásával támogatni az ágazat további fejlődését.
Balatonlelléről érkezett Somogy bora
Az önkormányzat 27. alkalommal hirdetette meg a Somogy Bora elnevezésű versenyt.
Nyomozás közétkeztetési cégeknél – már előállítottak gyanúsítottakat is
Közétkeztetési cégvezetőket is előállítottak az óbudai korrupciós ügyben való nyomozás kapcsán.
Jelenlegi formájában megszűnik a Platán Gourmet – a legendás séf távozik
Jelentős változás előtt áll a hazai gasztronómia egyik legsikeresebb vidéki műhelye.
Gázra léptek a séfek – ezúttal nem a konyhában, hanem egy versenypályán mérkőztek
Zsámbékon Magyarország tizenkét ismert séfje cserélte le egy napra a séfkést kormánykerékre.
Ki lett az Év Gasztronómusa?
Hack Barnabás nyerte el a címet a tavalyi évben végzett munkája alapján.
A Mátra legjobb kékfrankosai – borbemutató az MTA-n
Egyre több a szűretlen, derítetlen bor.
Friss felmérés: így választ bort a mai fiatal generáció
Előljáróban annyit: már nem a márkanév a döntő a borválasztás alkalmával.
Somlón egy júniusi hétvégén minden a borról szól
Nagyarannyal díjazott juhfarkkal és nyitott pincékkel indul a Vino Camino Somló 2026.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.