Wizz Air: nem leszünk charter légitársaság

Sem a charterezők, sem pedig egy ráhordó légitársaság szerepét nem kívánja átvenni a Wizz Air.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

„Mostanában sűrűn találkozunk, nem ez volt az eredeti tervben” - kezdte Váradi József Wizz Air vezér a kedden, a budapesti Intercontinental szállodában megrendezett sajtótájékoztatót. Ahol pénteken derült égből villámcsapásként, különgéppel érkezve a Ryanair vezetősége jelentette be 31 járat indítását, a hazai turizmus megmentését stb.

Váradi vállalata úgy tűnik, ennél megfontoltabban áll a Malév piacának részbeni átvételéhez. „A Wizz Air-nek megvan minden megállapodása, mi tényeket kommunikálunk” - mondta Váradi József. A tények pedig, hogy 6 gép fog Budapesten állomásozni, 2012 nyaráig az eddigi járatok száma heti 67-ről 148-ra nő, 10 új járat indul. A járatok: Bukarest, Szófia, Varsó, Kolozsvár, Malaga, Larnaka, Szaloniki, Herkalion, Rhodosz, Zakynthos. Utóbbi három, görög szigetre repülő járat szezonális jelleggel közlekedik. Malaga, Larnaka, Kolozsvár, Szófia, Szaloniki áprilisban indul, míg Bukarest március 2-án.

A járatsűrűség növekedésével, az új desztinációk révén a magyar utasforgalom 2,3 millióra növekedhet év végére, míg a Wizz Air teljes hálózatán több mint 12 millió utast várnak idénre. 2004-ben, a légitársaság indulásakor 0,7 millió utasa volt a Wizz Air-nek, a magyar piacról 0,2 millió. A Malév tavaly 3,2 millió utast szállított.

Nem szállunk át

Ugyanakkor még mindig ott van a Malév kiesett átszálló forgalma. Ezt a Wizz Air nem kívánja átvenni - szögezte le Váradi hozzátáve, hogy a cég üzleti modelljén nem kíván változtatni. 180 fős, A320-as gépeiket ugyanis nem lehet megtölteni a balkáni, kelet-európai, közel-keleti útvonalakon, kisebb gépeket üzemeltető flottát pedig nem szeretnének létrehozni. „Más légitársaság kisebb gépekkel hatékonyabban tud fellépni ezen a piacon” - mondta.

Maradunk az egyesen

Újságírói kérdésre reagálva, mely szerint a fapados kapacitások megnövekedése miatt szűkös lehet az egyes terminál Váradi József elmondta: a kialakult helyzet átgondolásra szorulhat, de jelenleg nincs oka feltételezni, hogy a légitársaság ne a Ferihegy 1-ről üzemelne.

Lássunk át rajta

Ugyanakkor, mint az a sajtótájékoztatón kiderült, egyelőre a Malév piacát átvenni kívánó légitársaságok jóval nagyobb kapacitást jelentettek be, mint amennyi kiesett. Az már másik kérdés, hogy ebből mind konkrétum lesz-e. Váradi erre vonatkozólag elmondta: a piac önszabályozó, majd megoldja ezt a kérdést, ha az állam nem szól bele pénzügyi támogatással. „Legfontosabb elv, hogy minden átlátható módon történjen” - fogalmazott Váradi József felhívva a figyelmet arra, hogy az uniós vizsgálatok igen érzékeny területe a légi közlekedés. Repkednek a büntetések, lásd: Malév. Annak idején a Wizz Air kezdeményezte a Malév állami támogatásának kivizsgálását az Európai Bizottságnál. A vizsgálat eredményeképpen keletkezett a légitársaságnak közel 100 millirádos visszafizetési kötelezettsége.

Nem leszünk charter-légitársaság, de...

Arra vonatkozólag, hogy a charteres piacra be kívánnak-e erőteljesebben lépni, megtudtuk: a Wizz Air ezután sem kíván charter-légitársasággá válni. Évek óta több kiutaztató vásárol block-seateket a Wizz járatain, ez így lesz ezentúl is. Sőt, nem véletlenül nyitják görög szigetekre közlekedő járataikat. De a Malév kiesés miatt keletkezett űrt nem kívánják kitölteni.

Két oldalról

Kiderült: a Wizz Air számára keményebb dió lesz az új járatok nyitása során a kétoldalú egyezmények számukra kedvező módosítása, azaz, hogy őket jelölje ki a szerződésben a magyar fél hivatalos forgalmazóként. Igény van Kijevre, Moszkvára, Isztambulra. Ismeretes, hogy a Wizz Air-nek tavaly volt egy sikertelen próbálkozása Isztambullal, mely végül fából vaskarika módon menetrendszerintu charterként üzemelt, amíg a török fél kezdeményezésére (részben) fel nem függesztették.

Váradi elmondta: amennyiben feláll egy új nemzeti légitársaság, és a kormány a kétoldalú szerződésben a továbbiakban azt szeretné kijelölni magyar fuvarozóként, megfontolják a visszalépést. Egyelőre azonban az a legfontosabb, hogy a kiesett útvonalakat repüljék, a verseny helyreálljon, mivel egyes kiesett útvonalakon a jegyárak megduplázódtak - tette hozzá.


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.