Adózási előadást szervez a MUISZ 

"Hogyan adózzanak az utazási irodák 2016-ban?" címmel.

Fontos turisztikai útvonal jött létre Debrecen és Szatmárnémeti között 

Elkészült a Debrecen és a romániai Szatmárnémeti között tervezett kerékpárút újabb, Nyírbátor és Nyírmeggyes közötti szakasza, valamint befejeződött a tervezése a Nyírbogát és Nyíradony közötti biciklis útrésznek is - közölték az érintett települések polgármesterei az MTI-vel.

Már a Fertő tó is körbebiciklizhető 

Teljessé vált a Fertő tavat megkerülő kerékpárút-hálózat magyarországi szakasza, elkészült ugyanis a Sopronhoz tartozó településrész, Balf és Fertőrákos között az új nyomvonal. 

Elmaradnak az orosz turisták Törökországból? 

Miután a törökök november 24-én lelőttek egy orosz vadászgépet, a legnagyobb orosz tour-operátorok bizonytalan időre felfüggesztették a Törökországba irányuló utazási csomagok értékesítését, ami jelentős bevételkiesést eredményezhet az országban.

Még nincs jelentős negatív hatása a terrorveszélynek a kiutaztatási piacra 

Egyelőre nincs jelentős hatása a magyar kiutaztatási piac téli szezoni útjaira a párizsi terrorcselekményeknek, illetve az egyiptomi eseményeknek - mondta Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) alelnöke az MTI-nek csütörtökön.

Holnapután 

A csokornyakkendő ma már a védjegye. Családi cégük idén lépett krisztusi korba, és a 33. születésnap okán először arra gondolt a Zsidai-família, hogy amit idáig elértek, annak bemutatására készítsenek egy szép, látványos albumot. Aztán úgy ahogy van, elvetették ezt a magasztos gondolatot. És inkább egy olyan mű született – ez lett Zsidai Roy: Spíler című könyve -, amely arról szól, honnan jött és merre tart a hazai gasztroélet egyik legsikeresebb szereplője.

A pulykák egyik legrosszabb hétvégéje 

A Magyar Pulykaszövetség szerint fogyasztást és növekedést gátló tényező a 27%-os áfa.
Borkóstolás talpalávalóval

Borkóstolás talpalávalóval  

A Kis-Kárpátok Borút eseménysorozatát, az egyre népszerűbb Nyitott Pince Napokat 2015. november 20-án és 21-én, 16. alkalommal rendezték meg Szlovákia kiskárpáti borvidékén.

A mai világban sosem árt: biztonságos cukrászdák 

Javulhatnak a higiéniai állapotok és az előállítási körülmények a magyarországi cukrászdákban egy új kezdeményezésnek, a „TOP Higiénia” rendszer sikeres bevezetésének köszönhetően.

Ingatlanfejlesztési Nívódij elismerés szállodának 

A Nemzetközi Ingatlan Szövetség (FIABCI) Magyar Tagozata idén 17. alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódij Pályázatot. A pályázat célja, hogy elismerje a magyarországi ingatlanfejlesztők kiváló teljesítményét, megismertesse a hazai szakmai és a szélesebb közönséggel a fejlesztők által létrehozott épületeket és nem utolsósorban, hogy elősegitse a FIABCI World Prix d`Excellence nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton való magyar részvételt. Hosszú évek hagyományainak megfelelően a pályázat egyik támogatója az MSZÉSZ volt. Szálloda kategóriában idén két pályázat érkezett, az egyik a tiszkécskei Barack Thermal Hotelből, a másik a budapesti Palazzo Zichy szállodából. Az MSZÉSZ különdíját ez utóbbi szálloda érdemelte ki.

Lekerül az asztalról a szalonna és a sült kolbász 

A norvég székhelyű Nordic Choice szállodalánc több mint 170 létesítményében elüldözi a szalonnát és a sült kolbászkákat a reggeliző asztalokról – helyettük növényi eredetű élelmiszerek kerülnek a tányérjaikra Skandináviában és a Baltikumban -olvasható az origo.hu-n.

Egész évben nyitva lesz a Palatinus strand a felújítás után 

Elkezdődött a Palatinus strand felújítása, a fürdő a nettó 2,199 milliárd forintos rekonstrukció befejezése után 2017 második negyedévétől egész évben nyitva lesz - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. az MTI-vel szerdán.

Nem szűnik meg a magán pálinkafőzés jogintézménye 

Továbbra is megmarad a magán pálinkafőzés jogintézménye; a magánfőzést minimális költség és adminisztráció terheli - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője kedden az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottságának ülésén.

Kiderült, kik kerültek a közétkeztető gasztro kupa döntőjébe 

Lezárultak az ötödik Országos KözÉtkeztetői Szakácsverseny (OKÉS) elődöntői. A „Tradicionális ételek a modern közétkeztetésben” témában meghirdetett közétkeztetői gasztro kupa 2016-os döntőjébe biatorbágyi, budapesti, hódmezővásárhelyi, kecskeméti, miskolci, nyíregyházai és pécsi csapatok jutottak be.- olvasható a NÉBIH közleményében.

Hazánkban a gyorséttermek kedveltebbek, mint Európában 

A Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat hatvan országban, köztük hazánkban végzett felmérése a fogyasztók különböző generációinak életstílusáról szól. Ebben a fizetésen és a munkához való viszonyunkon kívül téma volt még, hogy honnan szerzünk információt, mivel töltjük a szabadidőnket, és milyenek az étkezési szokásaink. Megint érdekes dolgok derültek ki rólunk - olvasható az 24.hu oldalán.

Piros pont zárja be Bukarest belvárosi szórakozóhelyeit 

A turisztikai statisztikák szerint a román főváros nem szerepel a közkedvelt európai citybreak-városok ranglistájának élmezőnyében, most azonban egy, december 1-jétől életbe lépő törvény végképp taccsra teheti a szórakozóhelyekkel teli fővárost.

Új orosz járatok indítását tervezi a Czech Airlines 

Ezen kívül a légitársaság több, idén nyáron bevezetett járata a téli időszakban is közlekedni fog.

Főiskolával kötött megállapodást a MÁV duális képzésről 

A Dunaújvárosi Főiskolával kötött stratégiai együttműködés célja, hogy a leendő gépészmérnökök, mérnök-informatikusok, műszaki szakoktatók és műszaki menedzserek szakképzettségüknek megfelelő munkahelyen kapcsolják össze az elméleti tudást a gyakorlati ismeretekkel. Többek között ezt tartalmazza az a dokumentum, amelyet ma írt alá Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és dr. András István, a főiskola rektora. A megállapodást Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Bihari Lajos, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. beszerzési és logisztikai üzletágvezetője, valamint Mészáros Virág, a főiskola kancellárja is ellátta kézjegyével.

Testvérvárosi kapcsolatát ünnepli Eger és a franciaországi Macon 

Eger és a franciaországi Macon 30 évvel ezelőtt, 1985-ben kötött testvérvárosi megállapodást. Ezt a jubileumot 2015 áprilisában, Egerben, 2015 november 21-én pedig Maconban ünnepelte meg a két város önkormányzata delegációja. Marie-Paule Cervos alpolgármester asszony és Habis László polgármester egy francia nyelvű nyilatkozat aláírásával újból elkötelezte magát a jövő közös szolgálata, a két település értékeinek megismertetése, a tapasztalatok kölcsönös átadása, a francia és a magyar kultúra megismertetése és a fiatalok találkozásainak elősegítése mellett.

Lyonba indít járatot az easyJet Budapestről 

A 2016. nyári menetrendben ismét lesz lyoni járat a Budapest Airport kínálatában. Az easyJet heti három alkalommal biztosít légi összeköttetést a magyar főváros és Franciaország második legnagyobb városa között. 

Zöld pázsit télen is az Andrássy úton 

A múlt héten kezdődött munkálatok végeztével nyugat-európai sétánnyá alakul az Andrássy út Terror Háza előtti szakasza. A Főkert Nonprofit Zrt. megbízásából élethű műfű szőnyeget telepítenek, így még decemberben is zöld pázsitban gyönyörködhetünk a világörökség részét képező sugárút érintett szakaszán.

A 150 000. látogatót köszöntötték a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 

A városligeti Vajdahunyadvár egyre népszerűbb a nagyközönség körében. A történelmi épületcsoport nem egyszerű turistalátványosság, hanem 119 esztendeje működő közgyűjtemény otthona. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum rendezvényeit, kiállításait egyre többen keresik fel, amit az is bizonyít, hogy november 24-én köszönthették az év 150 000. látogatóját.

2016-ban kanadai lett a világ legjobb whisky-je 

Amint az a Huffington Post cikkéből kiderül, a kanadai Crown Royal whiskymárka Northern Harvest Rye nevű főzete nyerte el a World Whisky of the Year 2016 címet. Ez az első alkalom, hogy kanadai párlat találtatott érdemesnek a titulusra.

Utasbiztonsági ellenőrök versenyeztek a budapesti repülőtéren 

Ismét egy Európában egyedülálló kezdeményezéssel rukkolt elő a Budapest Airport, miután az 1. Terminál épületében megrendezték az első nemzetközi utasbiztonsági ellenőr versenyt. Az ötlet a Budapest Airport biztonsági területen dolgozó szakembereinek kezdeményezésére valósult meg, akik tavaly már hasonló „háziversenyen” mérték össze tudásukat. 

Elkészült Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden 

Alig fél év alatt, mintegy 500 millió forint uniós támogatásból felépült Magyarország legnagyobb kerékpáros centruma Tiszafüreden, a létesítményt várhatóan 2016 tavaszán vehetik birtokba a látogatók - közölte az MTI-vel a Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület titkára, egyben a projekt turisztikai szakértője.

Új értékesítési vezető a Novotel Budapest City & Budapest Kongresszusi Központnál 

2015. november 16-tól Ferenczy Anikó a Novotel Budapest City & Budapest Kongresszusi Központ értékesítési vezetője. Anikó Orbán Szilviát váltja a pozícióban, aki több mint öt évig volt az értékesítési részleg vezetője.

Flottacsere indul a Wizz Airnél: itt az első A321-es! 

Annak idején, amikor a Malév átvette Il-18-asait, a gépeket a légitársaság óriásgépeiként aposztrofálták. A flotta addigi repülőire valóban méterekkel ráverő típussal egészen új horizontok nyíltak a korabeli légiközlekedés számára. Hasonló mérföldkő a Wizz Air flottájába nemrég érkező Airbus A321ceo (current engine option), melyet a légitársaság kedden Birminghamben mutatott be a román, lengyel, brit és magyar sajtó számára.

Regisztráljon a XIV. Országos TDM Konferenciára! 

A Magyar TDM Szövetség és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. szervezésében, 2015. december 03-04-én kerül megrendezésre a szakmai tapasztalatcserét elősegítő országos TDM konferencia, amely helyszínéül ezúttal Gyula városa szolgál.

25 év: ünnepel a MABISZ 

25 évvel ezelőtt, 1990 novemberében kezdte meg működését a Magyar Biztosítók Szövetsége, a MABISZ. Az elmúlt negyedszázadban hatalmas változások történtek a biztosítási piacon: a tagok száma 9-ről 33-ra bővült, ez idő alatt vált külön az élet- és nem életbiztosítási üzletág, jött létre a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás piaci alapú rendszere, s a biztosítási szerződések száma mára már meghaladja a 11 milliót.  

Svéd nyugdíjas szövetségek ismerkedtek Hévízzel 

Újabb állomásához érkezett az „Off to Spas” nemzetközi egészségturisztikai projekt. 2015. november 2–5. között svéd nyugdíjas szövetségek képviselői látogattak el Hévízre.

Budapesten nőtt, a Balatonon csökkent a vendégéjszakák száma 

Az év első három negyedévében a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,8 százalékkal haladta meg az előző évit, csaknem 250 milliárd forintot tett ki, a bruttó szobaár-bevétele pedig 14,4 százalékkal, 146 milliárd forintra nőtt - egyebek között ez derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből.

Teátrummal és kerékpárúttal készülnek Noszvajon 

Idén novemberig 40 ezer vendégéjszakát számláltak Noszvajon, amely kiemelkedő eredmény a kis bükki faluban. Ezt annak köszönhetik, hogy kiemelt turisztikai rendezvényeikkel, fesztiváljaikkal sikerült sok vendéget a községbe csalogatniuk. Emellett a síkfőkúti üdülőterületen fejlesztették a tó környékét, amelyet a továbbiakban is folytatnak.

Beszüntette tevékenységét az Online Travel Services Utazási Iroda 

Az utazásszervezőnek jelenleg három csoportja van úton, az ő körutazásuk azonban biztosítva van, és zavartalanul fog lezajlani.

Tajvani és szingapúri légitársaságok vásároltak be Boeingekből 

Negyvennyolc repülőgépet rendeltek az amerikai Boeing repülőgépgyártól, a vevők a tajvani EVA Air és a szingapúri BOC Aviation lízingcég.

Intelligens kamerákkal, lezárt légtérrel, ellenőrzőpontokkal készül Róma a szentévre 

Több mint ezernégyszáz helyszín biztonságát felügyelik hétfőtől Rómában a december 8-án kezdődő szentévre készülve - jelentette be Franco Gabrielli római prefektus.

Megkezdték az alsóörsi vitorláskikötő építését 

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 352 millió forintos önerős beruházásával 150 férőhelyes vitorláskikötő épül Alsóörsön jövő év tavaszára, miután a fejlesztés terve zöld utat kapott az önkormányzat tulajdonában lévő társaság közgyűlésétől - közölte Kollár József vezérigazgató az MTI-vel hétfőn.

Tematikus, határokon átnyúló Rákóczi-útvonal jön létre 

II. Rákóczi Ferenc örökségének és emlékének ápolása lehet az a kapocs, amely összeköti az európai nemzeteket, ezért a fejedelem életéhez szorosan kapcsolódó települések összefogásával Rákóczi Európai Kulturális Útvonal jön létre - jelentették be hétfőn egy sárospataki konferencián.

Újabb Lufthansa-sztrájk jön 

Csütörtökön és pénteken újra sztrájkolhatnak a Lufthansa légiutas-kísérői, miután az UFO szakszervezet álláspontja szerint nem kapott jobb ajánlatot az eddiginél a nyugdíjazással kapcsolatban.

Áramlopásért tartóztattak le egy dobogókői vendéglátóst 

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy vállalkozót, aki lopta az áramot dobogókői éttermeiben, panziójában és turistaházában - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Több ezer éves az Adriai-tenger mélyén talált titokzatos város 

Az Adriai-tenger mélyén feltárt titokzatos város, amelyre még tavaly bukkantak horvát búvárok, a szénizotópos kormeghatározás szerint 3500 éves - tudósított a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap.

Pokolgépeket robbantottak egy egyiptomi szállodánál 

Két pokolgép robbant egy egyiptomi szállodánál a parlamenti választások másnapján, kedden, a Sínai-félszigeten lévő el-Arís városban; a három halálos áldozat és legalább tíz sebesült között vannak a szavazóhelyiségekre felügyelő bírák is.

Kicsit olasz, kicsit amerikai, de a miénk 

Saját nemzetközi franchise-hálózatot indított útjára az amerikai The Fusion Group magyar leányvállalata, amely 32 Burger King éttermet, valamint az Anna kávézókat működteti Magyarországon.

Borászok Borásza: a következő nyertest a jelöltek választják maguk közül 

Összeállt a díj eddigi kitüntetettjeinek javaslataiból a 2016-os Borászok Borásza díj ötvenes jelöltlistája; a következő nyertest a jelöltek választják meg maguk közül.

Gault&Millau: Az év felfedezettje 

Alig vették a át Turizmus Trend / Vendég & Hotel szaklap által meghirdetett Gastro Design verseny közönségszavazásának első díját, november 19-én, pontosan 8 hónappal a nyitás a St. Andrea Wine & Gourmet Bar és séfje, Barna Ádám átvették a Gault&Millau kalauz "Év felfedezettje" díját. A neves étteremkalauz emellett 15 ponttal  azaz 2 sapkával értékelte a konyhát, mely rendkívül nagy elismerés ilyen rövid idő alatt.

Európa díjat kapott a villányi Fülemüle csárda és a Günczer Zoltán pince 

Az Európai Bor- és Gasztronómiai Egyesületek Szövetségének 2015. november 21-én Franciaországban megrendezett közgyűlésén a pécsi Magyar Hölgyek Gasztronómiai és Borrendjének javaslata alapján Európa Díjat kapott a villányi Fülemüle csárda és a szintén villányi Günzer Zoltán pince.

Megszállták a nők az Ethiopian bangkoki járatát 

November 19-én szépségek repítették az Ethiopian Airlines Addis-Bangkok járatát.

Szerdán nyit a megújult Városligeti Műjégpálya 

Változatlan jegyárakkal, szombati napokon meghosszabbított nyitva tartással várja a korcsolyázókat a Városligeti Műjégpálya. Az idén elvégzett bővítést követően a szakemberek szerint a Műjégpálya hűtőberendezése az eddigieknél hatékonyabban tudja kezelni a szélsőséges időjárás okozta üzemeltetési nehézségeket.

Év elején nyílik a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark Ózdon 

Ütemterv szerint halad a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark építése Ózd belvárosában, az egykori kohászati üzemek területén, az itt található valamikori Fúvógépházban interaktív filmtörténeti kiállítás nyílik várhatóan a jövő év elején - mondta Haragos Péter, a tárlat megálmodója, tervezője hétfőn az MTI-nek.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!