Legyen VENDÉGünk a SIRHA kiállításon!

A Turizmus Trend és a Vendég&Hotel szerkesztősége szeretettel meghívja valamint étel- és italkóstolóval várja partnereit a SIRHA kiállítás mindhárom napján!

Már csak pár nap és kezdődik a nemzetközi gasztronómia élet legjelentősebb kiállítása, a SIRHA, mellyel egyidőben és azonos helyszínen május 10-11-én hazánk rendezi a világ legfontosabb szakácsversenyének, a Bocuse d’Or európai döntőjét.

Ezúton szeretettel meghívjuk a SIRHA kiállításra (2016. május 9-11. Hungexpo), mely rendezvényen a Vendég&Hotel csapata is részt vesz.

A rendezvényre ide kattinva regisztrálhat!

A sikeres regisztrációt követően e-mailben kap egy pdf dokumentumot, amely egyúttal a belépőjegy, rajta a belépéshez szükséges vonalkóddal. Kérjük, hogy a dokumentumot nyomtassa ki, és hozza magával a kiállításra, amellyel a pénztárban való sorban állás nélkül, azonnal beléphet a területre.

Standunk: A pavilon - J70

Hétfőn és kedden 11 órától pálinkakóstolással, hétfőn-kedden-szerdán pedig egész nap süteménnyel, kávéval várjuk partnereinket!

Fontos, hogy vasárnap lezárul a regisztráció, és ne felejtsék kinyomtatni a meghívót sem!

Szeretettel várjuk!

Turizmus Trend és a Vendég&Hotel csapata

Professional Publishing Hungary Kft.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.