Ismerje meg a fogyasztói trendeket!

2015-ben Magyarországon és Lengyelországban várható a legnagyobb fogyasztásnövekedés a 12 európai ország fogyasztói várakozásait vizsgáló Cetelem Körkép szerint, amelynek eredményeit kedden mutatták be Budapesten a sajtó képviselőinek.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A 2013 óta tartó magyar gazdasági fellendülés a kutatásban is nyomon követhető, mondta el Vincent Ollivier, a Magyar Cetelem Bank vezérigazgatója, aki tavaly augusztus óta vezeti a pénzintézetet, és 22 éve foglalkozik a pénzügyi területtel, azon belül is főként a fogyasztói- és áruhitelekkel. A kutatás eredményei alapján prognosztizált hazai fogyasztói növekedés európai átlagot meghaladó mértéke mellett azt az érdekes különbséget emelte ki honfitársai, a franciák és a magyar fogyasztók között, hogy míg előbbiekre az impulzusvásárlások jellemzők, a magyarok azok, akik a legjobban átgondolják költéseiket. 

A kutatás további részleteit Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem Bank marketingigazgatója osztotta meg a hallgatósággal. A Cetelem Körképben minden évben 8700 fogyasztó véleményét kérdezik meg Európában országuk és családjuk gazdasági helyzetéről, fogyasztói szokásaikról, és elemzik a tapasztalható trendeket. Az internes kutatásban Magyarországon 500 főt kérdeztek meg, a válaszadói panel a hazai 18 éven felüli lakosságra nézve reprezentatív. Az elmúlt öt év kutatásai azt mutatják, hogy a gazdasági mélypont 2013-ban volt Európában, az elmúlt években a gazdaság növekedését a fogyasztók is érzékelték. Arra a kérdésre, hogy egy tízes skálán hogyan jellemzené az országa helyzetét, tavaly Európában átlagosan 4,3, 2015-ben 4,6-os osztályzatot adtak a válaszadók.

Érdekes megállapítása a kutatásnak, hogy a családok a saját háztartásuk gazdasági helyzetét jellemzően optimistábban látják az országukénál. A 10-es listán az európaiak 5,5-re, míg a magyar fogyasztók átlagosan 4,4-re teszik ezt. A tavalyi évhez képest 2015-ben szinte minden európai országban pozitívabban látják gazdasági helyzetüket a fogyasztók, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a háztartások nagyobb beruházással járó döntéseket hozzanak.

A trendeket elemezve Lukácsi Zoltán elmondta, az elmúlt öt évben teljesen átalakultak a vásárlási szokások is. Míg a '90-es, 2000-es évek a plázák időszaka volt, úgy az utóbbi években a fogyasztók egyre jobban szeretik újra felfedezni az alternativ vásárlási lehetőségeket, egyre szívesebben térnek vissza a piacokhoz, hangsúlyt kap az egyediség, az autenticitás, igyekeznek kikerülni a közvetítőket és közvetlenül a termelőtől vásárolni.

Európában átlagosan a fogyasztók 62%-a, Magyarországon pedig 80%-uk vásárol másképpen, mint a válság előtt, derült ki a válaszokból. A legkisebb változás Németorszában figyelhető meg, amelyet a válság kevésbé érintett, mint a többi tagállamot, illetve Portugáliában, ahol a fogyasztók ragaszkodnak a korábbi rutinjukhoz. A Cetelem Körkép megállapításai szerint a fogyasztók árérzékenyebbé váltak (ez Európában a fogyasztók 83%-ára, míg Magyarországon 90%-ra igaz), ritkábbak az impulzusvásárlásaik, mint öt évvel ezelőtt (EU: 56%, HU: 63%), tudatosabban vásárolnak (EU: 79%, HU: 88%), azonban nem csak a megvásárolandó termék ára fontos a számukra, hanem az eredete, összetevői is (EU: 67%, HU: 70%), nagy hangsúlyt kap az internet vásárlásnál és tájékozódásnál egyaránt (EU: 73%, HU: 86%).

A hazai fogyasztói szokások változásával kapcsolatban azt is fontos kiemelni, hogy egyre jellemzőbb, hogy a használt, már fölöslegessé vált dolgaikat értékesítik (29%) honfitársaink, illetve gyakrabban vásárolnak (37%) használt termékeket. Az idei kutatásban megjelent a Drive-In fogyasztási csatorna, amelyet a hazai fogyasztók 18%-a vesz igénybe, ami magasabb az európai átlagnál. Az interneten kosárba gyűjtött termékeket az üzletben összecsomagolva veheti át a vásárló, amellyel időt spórolhat meg. Egyre jellemzőbb itthon is, hogy egyes gépeket a fogyasztók közösen használnak. A fogyasztók 16%-a osztozik másokkal valamilyen berendezésen. 

Lukácsi Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy az internet manapság már nem csak a fiatalok terepe. A 60 év felettiek 63%-a vásárol az interneten. Szinte minden magyar fogyasztó (92%) nagyobb összegű vásárlási döntés előtt összehasonlítja az interneten az árakat.

Utóbbi igaz a pénzügyi szolgáltatásokra is. Míg öt évvel ezelőtt mindössze a magyar fogyasztók 3-4 százaléka érkezett a banki termékeket összehasonlító oldalakról, mára minden ötödik látogató onnan érkezik a cetelem.hu-ra. A fogyasztói tudatosság a pénzügyi termékeknél is érezhető. A tudatos hitelfelvételnél fontos átgondolni, hogy a háztartás mekkora törlesztőrészletet bír el, illetve fontos rákérdezni a THM mellett olyan egyéb költségekre is, amelyek késés vagy előtörlesztés esetén felléphetnek, hangsúlyozta.

Összegzésként elmondható, hogy az európai gazdaságok pozitív pályára álltak és Magyarországon is egyre optimistábbak a fogyasztók. Bizakodásra adhat okot, hogy Magyarországon a tanulmány 2,5%-os fogyasztásnövekedésre számít az idei évben, amelyek várhatóan főként a lakásfelújítás, lakberendezés területén csapódnak le. Várhatóan bővül a műszaki cikkek forgalma is az idei évben, a szórakozásra, utazásra fordított költések viszont feltehetően 2015-ben is alulmúlják az európai átlagot.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.