Ötcsillagos mezőny volt a Business Klub vendége

GaultßMillau sapkákról, az Élet Vizéről, a Hilton-felújítás, a migránshelyzet hatásáról hallhattunk a St. Andrea Wine & Gourmet Barban, a novemberi Business Klubon.

Ezúttal idei GastroDesign versenyünk többszörösen díjazott új pesti borbárja volt a helyszínünk, amely a főváros egyik legszebb, legpatinásabb, gyönyörűen felújított épületében, az Eiffel Palace-ban kapott helyet. A luxusról, ötcsillagos szolgáltatásokról szóló előadásokat hallhattunk, majd a topgasztronómia fogásait kóstolhattuk – egri St. Andrea borok kíséretében.

Ott jártunkkor még nem tudhattuk, nemcsak mi csodáltuk a ház séfjének, Barna Ádám szakmai tudását, hanem a 2016. évi GaultßMillau Magyarország étteremkalauz is őt választotta az Év felfedezettjének. És ha már szó volt a topgasztronómiai kalauzról, maradjunk is e témánál. Hiszen első előadónk a kiadvány főszerkesztője, Molnár B. Tamás volt, akitől szokatlan szavakat hallhattunk: dícsérte a 2015-ben tesztelt hazai éttermeket, szerinte ritka jó évet zár idén a hazai topvendéglátás. Igaz, tömörödik az élvonal, azaz kevés a legmagasabb ponttal értékeltek száma (mindössze egy étterem kapott 17 pontot, azaz három szakácssapkát), viszont a 16 pontosok tábora (ami 2 szakácssapkát ér) szépen gyarapodik. Sőt, az ismert gasztroszakember egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, gasztronómia terén Budapest lassan lekőrözi Bécset.

Különleges, álomszép, cseppformájú, 24 karátos arannyal befuttatott palackban rejtőzik egy hazai forrásvíz: az Élet Vize azaz LifeWater (LW). Amelyről dr. Gyenge Balázs egyetemi docens, a LW cég egyik tulajdonosa elmondja, energiadús, minőségi, lágy textúrájú, értékes élő víz az övék. Az örök fiatalságot idéző forrásvíz ma a külföldi luxuséttermek egyik legobban keresett terméke, hiszen mivel nem tartalmaz különböző ásványi anyagokat, fémsókat, ezért nincs semmilyen mellékíze. Szállodai bekészítés során pedig olyan csábító látvány, hogy egy hazai ötcsillagos szálloda bekészítésekből származó bevétele máris ugrásszerűen megnőtt, mióta LW-t kínál vendégeinek a szobákban.

A Danubius-lánc egyik zászlóshajója, az ötcsillagos Hilton Budapest lobbijának teljes átépítése volt a program következő témája. Amely ráadásul nem akárhogy zajlott a nyári csúcsidőben: közben végig nyitva volt a szálloda, és a recepció is gond nélkül üzemelt. A Vár-beli tophotel felújításának munkálatait, mint Bakody Katalintól , a JAB Csoport magyarországi képviseletének vezetőjétől megtudtuk, Goddhard Littlefair londoni belsőépítész tervei alapján végezték, ehhez választottak megfelelő világú textileket a JAB kínálatából. Londoni oldalról elvárás volt a lángállóság, kopásállóság, speciális kezelési tulajdonságok. Sok-sok bársonyt rendeltek, és még annál is több párnát a lobbiba: 156 darabot.

„A párnáinkat naponta megszámoljuk, miközben gyönyörködünk bennük”, fűzte mindehhez hozzá viccesen Árvai Zoltán, a Hilton Budapest igazgatója. Majd a felújítási munkák gyakorlati menetéről is mondott néhány szót. Kiderült, ideiglenesen egy különtermet alakítottak ki, ahol az Executive lounge-ot, a Guest relations-t valamint a recepciót rendezték be. A teljes átalakítás célja az volt, mint mondta, hogy a meglévő adottságok figyelembe vételével olyan végeredmény szülessen, mintha egy új szálloda épült volna. A JAB segítségével mintaszobákat is berendeztek, sőt, mintafolyosót is kialakítottak, és elkezdődött a szobák felújítása is. Új, elegáns szövetek kerültek a helyiségekbe, és alapvetően fehér lett, sok sok színes párnával ölelve a Vár-beli Hiltonban a színvilág.

Lukács Csaba, lapunk állandó szerzője (Mint vendég rovatunk vezetője, Magyar Nemzet főmunkatársa) szerepelt ez évi utolsó programunk záró előadójaként. Aki nemrégiben érkezett vissza a magyar- horvát, szerb-horvát határról, ahol a menekülthelyzet tapasztaltak alapján írt érzékletes beszámolót. Csaba elmondta, ahol a TEK (Terrorista Elhárító Központ) vagy más, a magyar határ védelmével megbízott szervek vezetői foglaltak szállást maguknak a határ közelében, általában 30 százalékos engedményt kaptak a hivatalos szervek a listaárból. Kedvezményes árat fizettek az ebédért, vacsoráért, viszont olyan időszakban is száz százalékban egész héten át üzemelt az igénybe vett jónéhány ház, amikor amúgy a holt szezon beálltával negyedannyian sem töltötte volna meg a hoteleket vendég. Alkoholt nem fogyasztottak, szaunát, masszázst stb. sehol nem vettek igénybe a katonák, ellenben kávéból és energiaitalból tetemes mennyiség fogyott. Csaba folyton különben a háborús, kritikus övezeteket járva a következőket állapította meg. Az érdekli ilyen esetben a média és a hatóságok embereit: van-e forró víz, gyors internet csatlakozás, szénsavmentes vízből bőséges ellátmány, a szobában többféle csatlakozási lehetőség, konnektor akkuk, telefonok stb. feltöltéséhez. És fontos számukra még a bőséges reggeli (hiszen egész nap utána nem jutnak általában ennivalóhoz).

Novemberi programunk nem jött volna létre, ha a St. Andrea Wine ß Gourmet Bar nem ajánlotta volna fel helyszínként gyönyörű, új vendéglátóhelyüket, ahol Barna Ádám és csapata készítette a fogásokat, amelyek mellé St. Andrea borokat kóstoltunk a Progast nem sietett volna ismét segítségünkre kávézási lehetőségükkel a Spiritus Pálinkaház nem hozta volna el toppárlatait az eseményre a különleges, cseppformájú LifeWater forrásvíz buborékmentes és szénsavas változatait nem kóstolhattuk volna a Rauch cég nem küldött volna topgyümölcsleveket.

Forrás: Vendég & Hotel


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.