Ramon, a hős asztronauta

Lassan ráébrednek a téli nyaralós desztinációra indulók, és ahhoz helyszínt keresők a világban mindenütt, hogy nagyon is jó célpont nyaralásra Izrael, ezen belül pedig elsősorban a Vörös-tenger melletti Eilat, mert időjárása eszményi, sok élményt tartogat, és mára az egyik legfontosabb szempontnak is megfelel: biztonságos Izrael üdülőfővárosa, nem kell folyton merényletek miatt rettegni.

Yossi Amrani, Izrael állam magyarországi nagykövete köszöntötte a Budapest Marriott Hotelben, december 7-én Eilatról szóló izraeli turisztikai konferencia szakmai vendégeit, aki elmondta, ő a következőket keresi, ha nyaralni indul: legyen megfelelő az ár-érték arány, biztonságos legyen az adott üdülőhely, a szállás kényelmes legyen, jól felszerelt, lehessen jókat enni-inni, és élmények várják, vagyis lehessen utazni, érdekességeket látni a környéken. Nos, mondta a nagykövet, Eilat épp ilyen – ezért is ajánlja a téli nyaralásra indulóknak.

Eilattal kapcsolatban elhangzott még az izraeli turisztikai konferencián, hogy időjárása tökéletes: 25 Celsius fok az átlaghőmérséklet a téli hónapokban, a tenger pedig nem hűl 23 Celsius fok alá. 50 hotellel várják az üdülővárosban a pihennivágyókat, 12 szobával, és évente 2,5 millió látogatót regisztrálnak, Számos attrakcióval, aktivitással várják a vendégeket: lehet akár delfinekkel úszni, búvárkodni a környék vizeiben, ahol 1200 fajta halban, 250 féle korallban lehet gyönyörködni merüléskor. Sivatagi túrákat is kínálnak, ahová dzsippekkel indulnak a turisták, valamint az ekoturistákat is várják, nekik például madármegfigyelő programokat szerveznek. A shopping szerelmesei is megtalálják a számításukat, hiszen Eilat tax free-övezet, azaz kedvező ár-érték arányban kínálják áruikat az üzletek. Éttermek, éjszakai bárok tucatjai tartanak folyamatosan nyitva, és fesztiválokat, sportprogramokat is rendeznek a téli időszakban. Ilyen pl. a Vörös-tengeri jazzfesztivál, illetve ez idő tájt tartják a sivatagi maratont.

Eilat lokációja is ideális: Petra 3 órányi buszútra található, Jeruzsálem 4 órás buszúttal elérhető. Ma még Tel Avivról viszik buszokkal Eilatra a nyaralni érkezőket, de a konferencián elhangzott, hogy a következő téli időszakra, a 2017/2018-as évfordulóra már megnyílik Eilat vadonatúj nemzetközi repülőtere, a Ramon, amely mindössze 15 km-re fekszik Eilat északi csücskétől.

Végül lebbentsük fel a fátylat arról, ki is Ramon? Nos, Ilan Ramon Izrael hős asztroanutája volt, aki a Columbia űrsikló rakomány-specialistájaként indult az űrbe, és mint ismert, társaival együtt tragikus körülmények közt vesztette életét, miközben visszaérkezéskor behatoltak a Föld légkörébe. Ráadásul nemcsak ő, hanem a fia, Asszaf is hasonló sorsra jutott: ő apja hős halála után pilóta lett, de egy rutin-gyakorlaton gépével a földbe fúródott, és 21 éves korában meghalt.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.