Rapid randi Párizsban

Ahogy ők rendezik (az éppen most tízéves) Rendez-vous en France 2015 Szalont és Workshopot, a franciák legnagyobb beutaztató vásárát, azon is rajta hagyják névjegyüket. A Porte de Versaille területén rendezett, kétnapos szakmai találkozón mindenütt sok-sok tavaszi virág – jácint, nárcisz, tulipán – , csokoládé és pezsgő vagy a most divatos habzóbor fogadja a világ különböző pontjairól érkező tour-operátorokat.

Az elegánsan, szellősen berendezett 7-es pavilon teljes területén a francia utazási irodák, szállodák, szállodaláncok képviselői foglalnak helyet március 31-én és április 1-jén. A többször itt járt szakmai képviselők elmondták, idén jóval kevesebenb érkeztek az utazási irodák képviseletében erre a jelentős párizsi rendezvényre, mint korábban.

Német egybeesés és húsvéti Nagyhét

Ennek talán egyik oka lehet, hogy 2015-ben egy héttel későbbre tolták a rendezvény idejét, mint máskor. Így egyrészt belecsúszott egy hasonló, német szakmai program idejébe, másrészt éppen itt a húsvét Nagyhét ideje, ami sok ember életében szintén meghatározó lehet. Azért a házigazdák igazán nem panaszkodhatnak a résztvevők száma miatt, hiszen a 750 francia utazási kiállítóhoz közel ezer - pontosan 920 - nemzetközi tour-operátor, vásárló jelentkezett be 67 országból. A szakmai újságírók is elég népes számban érkeztek: 80-an jöttek el a magyarországi kétfős csapattal együtt.

Fokozott francia érdeklődés

Ami még érdekesség, emelte ki Christian Mantel, az Atout France ügyvezető igazgatója a kétnapos rendezvény keddi megnyitóján, hogy szerencsésen alakult idén az egyes francia régiókból érkező utazási szakemberek száma: az északi területekről (Calais, Picardie és Paris Ile-de-France) most 24 százalékot tesz ki a teljes résztvevők számának a helyi irodák képviselete (tavaly 21 százalék volt), a keleti régióbeliek sem adták alább (Burgundia, a Champagne és az Alpok területéről), ők 18 százalékot tesznek ki (tavaly 17 százalékban voltak jelen). A nyugati régiókból is népes képviselet érkezett (Bretagne, Normandia térségéből), ahonnét 17 százalékot tesznek ki az utazási irodák, szállodák képviselőinek száma (ellentétben 2014-ben, amikor 14 százalékban érkeztek a Rendez-vous-ra). Ami visszaesés, az egyértelműen a déli régiók képviselete, onnét most 32 százalékban érkeztek Auvergne-i, korzikai és Cote d’Azur-i szakemberek (tavaly 40 százalékban voltak jelen).

A 10. rendezvényen 10 évig tartó extravagáns program bejelentés

A minden harmadik évben a francia fővárosban rendezett beutaztató vásáron ez alkalommal egy különleges bejentéssel örvendeztették meg a világ különböző országából érkező, nemzetközi újságíró csapatot. Mint Pablo Nakhlé-Cerutti, a Viparis (Venue in Paris) igazgatója prezentációjában elmondta, most kezdik azt a tíz éven tartó munkafolyamatot, amelynek eredményeként az egész Parc des Expositions de Porte de Versailles, vagyis a párizsi expo teljes arculata megújul – három lépcsőben. A 3,2 billió eurós (!) összegű befektetés eredményeként egy futurisztikus kép tárul majd 10 év múlva a kiállításokra látogatók és résztvevők elé: 10 új programhelyszínt valamint egy 440 szobás szállodát alakítanak ki a legnagyobb területettel rendelkező párizsi helyszínen, négy, nemzetközi hírű, francia sztárépítész álma valósul majd meg.

De – mivel Franciaországban vagyunk – a gasztronómia területén sem adják alább: Guy Martin, Michelin-csillagos sztárszakács vezeti majd az új expo konyháját, és persze a kiállítóterületekek különböző világú éttermeinek arculatáért, kulináriájáért is ő felel. A monstre építkezés első fázisa 2015-17-ig valósul meg, ekkor a központi sétálóutat alakítják ki, és elkezdik a pavilonok kialakítását, majd 2018-től 2020-ig, a második fázisban a különleges autóparkolót és további kiállítási csarnokokat építenek meg. A harmadik, befejező időszak végén pedig (2021-24-ig) az éttermeket, további pavilonokat, teraszokat, zöld parkokat és teniszpályákat adnak át.

                                                                                                                                               


Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont

Rekordévet zárt az osztrák dizájner bevásárlóközpont 

A számok alapján 2024-re is új látogatói rekordra számítanak.
A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat

A világon először: a görög kormány kártalanítja az erdőtüzek által sújtott turistákat 

Az ingyenes utalványok május 31-ig, illetve az őszi szezonban lesznek érvényesek.
Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják...

Dubajba készül? Ezek a meglepetések és látnivalók várják... 

Idén nyáron 65 napon át tartó kedvezmény-fesztivállal várja Dubaj a magyar látogatókat.
Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért

Összefogás Ausztriában a turizmus jövőjéért 

A Schönbrunni-kastélyban tartott prezentációval debütált Ausztria legnagyobb magánkezdeményezésű szakmai összefogása.
Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy

Van, aki forrón szereti - de Borneón a hőség minden határon túlmegy 

Nincs rá jobb szó, dögletes meleg van Borneón – de túl lehet lendülni rajta.
A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak

A város, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni - Stuttgart, nem csak focirajongóknak 

Stuttgart az itt megrendezendő öt izgalmas mérkőzésen túl is tartogat számos látnivalót és izgalmas programot.
Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken

Elegük van a turistákból a helyieknek a Kanári-szigeteken 

A Kanári-szigetek lakosai tiltakozásokat és sztrájkokat terveznek a túlturizmus elleni védekezés érdekében.
Ezek a színes programok várnak Opatijában

Ezek a színes programok várnak Opatijában  

Izgalmas programok, zenei fesztiválok és koncertek.
Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel!

Ezért ne utazzon senki jogosulatlan utazásszervezővel! 

Az engedély nélküli utazásszervezőkkel való utazás veszélyeire figyelmeztet a MUISZ.
Elindult a Mezopotámia Expressz

Elindult a Mezopotámia Expressz 

Az új vasútvonallal felfedezhetjük Törökország kultúrális kincseit.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.