Itt a királyok söre

A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. idén új márkával bővítette portfólióját, és megkezdte a Krušovice sör hazai forgalmazását. A tradicionális cseh sör ezentúl csapolt, palackos és dobozos kiszerelésben érhető el a kereskedelmi egységekben.

Egyre népszerűbbek itthon a prémium sörök

Csehországban a sör évszázadok óta nemzeti ital. A csehek sör iránti szeretetét jól bizonyítja, hogy a Magyarországnál 15 ezer négyzetkilométerrel kisebb területű, de közel 1 millióval több lakosú országban 19 millió hektoliter feletti mennyiségben főznek sört, ami közel háromszorosa a hazai termelésnek. Ugyan a sörfogyasztás globálisan csökkenő tendenciát mutat – Csehországban az egy főre jutó sörfogyasztás 166 liter/évről visszaesett 140 liter/évre az elmúlt 25 évben, míg Magyarországon közel 40 literrel csökkent az emberek éves sörfogyasztása ugyanezen időszak alatt –a prémium szegmens és ezen belül a cseh sör szegmens az utóbbi években növekedésnek indult.

Hazánkban a Krušovice nevét sokáig csak a Csehországba látogató turisták ismerték. A sört a kilencvenes évek végén kezdték el Magyarországra importálni, és ez által a királyok söreként is ismert Krušovice a hazai piacon is egyre nagyobb teret hódított. „A HEINEKEN csoport 2007-ben vásárolta fel a Krušovice márkát, amely már akkor világszerte közkedvelt volt a fogyasztók körében. Csehország egyik legkedveltebb sörét a HEINEKEN immár itthon is forgalmazza, mellyel az a célunk, hogy az egyre több cseh sört kedvelő fogyasztónak is kedvezzünk” – mondta Harsányi Zsófia, a Krušovice márkamenedzsere.

A Krušovice hordós, palackos és dobozos kiszerelésben érhető el a HEINEKEN Hungária kiskereskedelmi és vendéglátó partnereinél. Az aranyszínű Krušovice Světlé könnyen fogyasztható és üdítő sör minden alkalomra. A testes és lágyan komlós Krušovice Černé megfelelő választás mindazoknak, akik a különleges, jellegzetes ízű söröket kedvelik.

A vörös színű talajnak köszönhető a különleges aroma

A Krušovice a legkiválóbb alapanyagokból készül, amelyek többek között a saazer komló, a cseh maláta és a křivokláti víz. A Žatec régióban megtalálható kiemelkedő minőségű vörös színű talajnak köszönhetően a krušovicei sörfőzde környékén terem a világ legkiválóbb és leghíresebb komlója, a saazer vörös. A saazer komló kiegyensúlyozottan lágy keserűsége adja a Krušovice különlegesen gazdag és hamisítatlan aromáját. A Krušovice főzéséhez használt maláta Csehország gondosan kiválasztott régióiból érkezik. A saazer komló és a válogatott maláta adja az alapját a hamisíthatatlan arany nedűnek.

A Krušovice több mint 400 éves tradíciója II. Rudolf német-római császárhoz köthető, aki 1583-ban szerezte meg a híres Saaz régióban megtalálható sörfőzdét. II. Rudolf, aki magyar király is volt, nagy sörkedvelő hírében állt, és az ő nevéhez köthető a krušovicei Királyi Sörfőzde felvirágoztatása.

Forrás: Vendég&Hotel Online


Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Új  történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon

Új történelmi- és gasztrofesztivál Badacsonytomajon  

A fesztivál hangulatáról az esti órákban zenei produkciók is gondoskodnak.
Tranzit volt - Zsiráf lesz

Tranzit volt - Zsiráf lesz 

2022 október elsején bezárt a Tranzit Art Café a Kosztolányi Dezső tér közelében, ahol most nagyszabású átépítési munkák zajlanak.
Megvan az idei Borászok Borásza győztese

Megvan az idei Borászok Borásza győztese 

A díj történetében először a Borászok Barátja „civil” díjat két arra érdemes személyiségnek is odaítélték. 
Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál

Pizza, kutyák és igazi családi program - jön a harmadik Piaggio Pizzafesztivál 

2024. május 3-5. között kerül megrendezésre Kovács Lázár (Lázár Chef) szervezésében a harmadik magyar Piaggio Pizza Fesztivál & Verseny a Kincsem Parkban, a tavaszi Food Truck Show keretében. 
Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében

Újabb fejlemények a Ruszwurm és Korona cukrászda ügyében 

A cukrászdák további sorsát illetően annyit tudni, hogy a Budavári Önkormányzat - a hely tulajdonosaként - nem üzemelteti majd tovább.
Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban

Magyar élelmiszerek mutatkoztak be Szingapúrban 

Magyar agrár-és élelmiszeripari termékek mutatkoztak be Ázsia legjelentősebb nemzetközi kiállításán.
Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket

Letarolta a fagy a cseh gyümölcsösöket 

Az elmúlt száz év legnagyobb gyümölcskáráról számolnak be a cseh gyümölcstermesztők. A károkat az elmúlt napok fagyos időjárása okozta.
Egy napra Budapestre költözik Hollywood

Egy napra Budapestre költözik Hollywood 

Wolfgang Puck Budapestre hozza a nemzetközi filmipar legnagyobb gálájának hangulatát.
Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton

Új, buli előtti alapozóhely a pesti Duna-parton 

Ahol leülsz a barátokkal találkozni egy közös program előtt, aztán onnan nem indulsz tovább.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.