Kóstolókkal ünneplik a kávé világnapját

Szeptember 29-e a kávé világnapja. Kávékóstolókkal, bemutatókkal, workshopokkal és barista bajnoksággal ünnepli a kávé világnapját vasárnap a Tesla Budapestben A kávé napja elnevezésű rendezvényen.

A világon a legnagyobb mennyiségben fogyasztott ital a víz után a kávé. Azért mert 10-ből 9 ember kávézik. Az emberek szeretik a kávét, sokak számára már szinte szenvedély, függőség egy-egy jó kávé! Nem véletlen, hiszen nagyon jól esik egy csésze forró kávé a reggeli felkelésnél, egy őszinte beszélgetésnél, egy tárgyaláson, munkahelyen, vendégségben stb.

Szeptember végén számos országban ünnep a kávé világnapja, a kávézók és kereskedések akciókkal, különleges fajtakóstolókkal, izgalmas kávéitalokkal várják a vendégeket Európa-szerte és a tengerentúlon is. Magyarországon ötödik alkalommal fognak össze a szakma képviselői, és avatják be a közönséget a kávé világába tehetséges, alkotókedvű baristák segítségével.

Az eseménynek idén új helyszín, a Kazinczy utcai Tesla Budapest ad otthon, ahol a legjobb termőterületekről származó tételek kóstolhatók, a kiállítók asztalain pedig filteres eszközök, espresso gépek, kiegészítők, valamint különleges kávék tekinthetők és akár vásárolhatók meg. Idén hét mikropörkölő termékeivel ismerkedhet meg a közönség, a magyarok közül jelen lesz a La Marzocco-42, a Beyond Within, a Black Sheep, a Casino Mocca, a Lucky Cap, itt debütál az angol Alchemy, amely Magyarországon Alchemy Coffee Hungary néven lesz elérhető, valamint a lengyel Karma, amelynek már van hazai forgalmazója.

A kóstolás mellett arra is lehetőség nyílik, hogy az érdeklődők kipróbálják, hogyan kell használni az otthonra ideális alternatív kávéfőző eszközöket. Délután zajlik a Creative Brew Challenge bajnokság az Egyesület a Magyar Kávékultúráért szervezésében. Ez a bajnokság nem az Európai Különleges Kávék Egyesülete (SCAE) hivatalos versenye, hanem olyan hazai kezdeményezés, amely kitűnő alkalom arra, hogy egy kötetlenebb szakmai megmérettetésben vegyenek részt az alkotókedvű baristák.

A nap során az egyesület rövid bemutatkozó előadásában többek között a jövő évi országos barista bajnokságokról, valamint a Budapesten rendezendő világbajnokságról is szó lesz - közölték a szervezők.

Az estig tartó rendezvényen számos további programmal: cup tastinggel, szakmai előadásokkal (vízhasználat, tömörítés, őrlők), az Alchemy mikropörkölő workshopjával, a csak ezen a rendezvényen látható The Coffee Man című filmmel, valamint Spájz a szájban kávé+párlat kóstolóval készülnek a szervezők. A standok mellett Tesla-bárpult és Panificio il Basilico food truck üzemel.

Az 1000 forintos belépő a programokon való részvétel mellett korlátlan kávékóstolást biztosít. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges az esemény Facebook oldalán: www.facebook.com/events/1150500278343692/.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.