Arcfelismerő robotokkal működő szálloda nyílik

Az emberi arcot is azonosítani képes robotokkal működik egy jövőre megnyíló szálloda Japánban. A hotel neve utal arra is, hogy a legmodernebb technológiákkal együtt fog változni - közölték az üzemeltetők.

A henn ugyanis a japánban a változás szóban is szerepel. A robotokat elsősorban nem attrakciónak szánják, hanem a költségeket szeretnék csökkenteni velük. A tervek szerint a recepción például egy fiatal japán nő képére formált android fogadja a vendégeket. A hotel első, 72 szobás épülete július 17-én nyílik. A második épület egy év múlva készül el. Áramellátását energiatakarékos, napenergiát gyűjtő eszközökkel oldják meg. A kulcsok helyett pedig a vendégek arcfelismerő szoftver segítségével juthatnak be szobáikba.

A Nikkei szerint a robotszemélyzet és az energiatakarékos áramellátás révén a szálloda üzemeltetési költsége mintegy egyharmada lesz egy hagyományos szállodáénak. A hotelben egy egyszemélyes szoba hétezer jen (13 ezer forint) lesz éjszakánként, egy kétszemélyes pedig kilencezer jen (21 ezer forint). A tervek szerint ha a főszezonban túljelentkezés lesz a szobákra, akkor aukción értékesítik a helyeket: aki a legtöbbet kínálja egy éjszakáért, az maradhat, bár a határ nem a csillagos ég, hanem például 14 ezer jen az egyszemélyes szoba esetében. A Huis Ten Bosch üzemeltetői terveik szerint a jövőben a konténerhez hasonló szobákkal rendelkező "okoshoteleket" a fejlődő országokba is exportálják. Szavada Hideo cégvezető kifejtette: hosszabb távon szeretnék a szállodai szolgáltatások több mint 90 százalékát robotokkal végeztetni.

Forrás: hirado.hu


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.