Elérkezett a teljes körű biztonság ideje

Ezentúl nem lesz miért aggódni, hiszen 2014. szeptemberétől Georg Spöttle biztonsági szakértő tölti be a Continental Hotel Budapest****superior szálloda Chief of Security pozícióját.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Georg Spöttle karrierje a katonai pályával indult, érettségi után bevonult a Német Szövetségi Köztársaság hadseregéhez a Bundeswehrhez, ahol hét évig, mint ejtőernyős szolgált. 27 évesen jelentkezett a Nyugat-Berlini Rendőrtiszti Főiskolára, majd a diploma megszerzése után az Országos Bűnügyi Hivatal berlini irodájához került, ahol dél-ázsiai maffiacsoportokkal, majd vallási és politikai bűncselekményekkel foglalkozott. Több ország nyomozóhatóságával dolgozott együtt, de járt Kínában és számos afrikai oroszágban is célszemélyeket felkutatni vagy kihallgatni. Mivel több nyelvet beszél, a tanúvédelmi csoport is többször integrálta munkájába. Tartalékos katonaként a kétezres években még aktívan részt vett külföldi missziókban is.

 2007-óta civil szakértőként több TV társaságnak, mint az RTL, a TV2, HírTV, m1 vagy a berlini N24 dolgozik. Egyetemi docensként oktat a Közszolgálati Egyetem Biztonság és Védelempolitikai Tanszékén, de vendégdocensként hívják más egyetemekre és főiskolákra is, mint az ELTE, a Corvinus vagy a Károly Róbert főiskola.

Hogy miért választotta mégis a szállodaipart? "Mivel rengeteget utaztam és sok száz szállodában laktam a világban már korábban is érdekelt a hotel biztonság. Több nagy szálló biztonsági vezetőjével ismerkedtem meg és így kaptam már az elmúlt években némi képet erről a hivatásról. A The Bordmoor amerikai luxus-szállodában láttam meg igazán, hogy mekkora hangsúlyt kell fektetni a „security-re”. – nyilatkozta Georg Spöttle.

A növekvő terrorfenyegetettség miatt egyre több hotel gondolja át a biztonsági koncepcióit, fordít több pénzt és szakértelmet vendégei valamint munkatársai biztonságára. Ebben kérte a Continental Hotel Budapest****superior Georg Spöttle és a Hori-Zone Információs és Biztonsági Iroda szakértelmét. Így garantálva a minőséget a biztonság is magasabb színvonalra emelkedik.

Forrás: Vendég & Hotel


Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek

Jelentős segítség érkezik állami szintről a bajba jutott visegrádi hotelnek 

A súlyos mértékű tűzkárt szenvedett, több mint 100 főt foglalkoztató, 4 csillagos szálloda Hotel Silvanus helyreállításához az MTÜ 60 millió forinttal járul hozzá.
Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak

Tarcalon találkoztak a magyar kastélyszállodások, hamarosan Olaszországba indulnak 

A kastélyszállodások Tarcalon, az Andrássy Kúriában tartották éves közgyűlésüket április 15-én, hétfőn.
Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand

Bemutatkozott a BOTANIQ Collection prémium turisztikai brand 

Igencsak látványos rendezvény keretében, április 11-én, a Pesti Vigadóban debütált az új brand. Ahol az is kiderült, mit rejtenek a "titkos kertek"?
Díjeső a TRIBE budapesti tagjának

Díjeső a TRIBE budapesti tagjának  

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on.
Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe

Világszerte szárnyal a hotelipar topszegmens területe 

A nemzetközi tanácsadó cég elemzése szerint kiemelkedő évet zárt a globális hotelpiac.
Indul a Marriott saját képzési programja

Indul a Marriott saját képzési programja 

LevelUp! elnevezéssel innovatív képzés indul a vendéglátóipari szakemberhiány pótlására a Marriott cégcsoport kezdeményezésére.
Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye

Moderonak indult, Meleaként nyílt meg Sárvár új ötcsillagos, tóparti szálláshelye 

Amelyet egy meghívásnak köszönhetően mi is kipróbálhattunk.
KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.