Sajátos évkezdet Baranyában

Több baranyai hotel is úgy kezdte az idei évet, hogy a szilveszteri buli után néhány nappal bezárt, vagy éppen szűkítette szolgáltatási tevékenységét - adta hírül a Dunántúli Napló.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

– Tavaly nem sikerült a 2009-es számokat elérnünk, pedig abban az évben zártuk be először egy rövidebb időszakra egyik pécsi hotelünket, a Pátriát, csakúgy mint most január elején – közölte Dunántúli Napló érdeklődésére Danka András, a Danubius Zrt. pécsi szállodáinak igazgatója. A Pátriába jelentkezőket is a Palatinusban szállásolják el a március közepi nyitásig, amelyre vendégcsalogató akciót tartogatnak, ígérte az igazgató.

Már az említésre méltó, hogy a megyeszékhely egyik ismert szállodája azzal kezdi az új évet, hogy lakatot tesz ajtajára, ám több településen is ez a módi most. Olyan helyeken is, ahol a múltban nem volt jellemző az efféle „furfang”. Több, hat-hét kisebb harkányi hotel is csak márciusban nyit ki például, ők egyébként már múlt év végén is lehúzták a rolót Márton-nap és karácsony között.

Egy másik ismert, újabb, kategóriájában magas besorolású hotel nyitva maradt, ám éttermét bezárta tavaszig (ezzel veszítettek a szálló besorolásánál is). Csalódtak, azt remélték, a kitűnő számokat hozó kulturális fővárosi év után nem, vagy nem ily hamar, s nem ily mértékben esik vissza a forgalom Pécsett. Ők egyébként abban látják a baj forrását, hogy ha nincs kiemelkedő programsorozat, Pécs továbbra is „egynapos” város. (forrás: bama.hu)


Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma

Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma 

Rövid a határidő: augusztusig rendezni kell a vendégmunkások helyzetét.
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában

Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában 

A zalakarosi és a nagykanizsai hivatásos tűzoltók rövid idő alatt eloltották a tüzet.
Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026

Ilyen az Európai Szálláshely Barométer 2026  

A jelentés 24 európai piac 1240 turisztikai és vendéglátóipari vezetőjének és menedzserének válaszain alapul.
Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál

Személyi változás a Hilton egyik budapesti tagjánál 

Hegedűs Dávid lett a Hampton by Hilton Budapest City Centre igazgatója.
Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás

Novotel: erősödő óceánvédelmi szerepvállalás 

Érdemi intézkedésekkel támogatják a világ óceánjainak fenntarthatóságát.
Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban

Eurostat: emelkedő vendégéjszaka számok az EU-ban  

A legnagyobb növekedést a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák számában az év első negyedévében Írországban jegyezték fel.
Személyi változás a Hunguestnél

Személyi változás a Hunguestnél 

A nyugat-magyarországi Bükfürdőről érkezik a horvátországi Hotel Miramar új igazgatója.
Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak

Michelin-kulcsos elismerés az erdélyi luxusbirtoknak 

A Maros megyei Keresd faluban található luxusbirtok bekerült a Michelin Guide szállodaválogatásába.
Friss MSZÉSZ Trendriport

Friss MSZÉSZ Trendriport 

A tavalyinál gyengébb áprilist zártak a hazai szállodák a KSH adatai szerint.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.