3 milliárd dolláros veszteség a légitársaságnál

Közel három milliárd ausztrál dolláros veszteséget jelentett a június 30-ával zárult évre a Qantas, az eredményt elsősorban a kapacitások igényszint feletti, két éve tartó emelkedésével magyarázták.

A légitársaság honlapján csütörtökön közzétett jelentés szerint ennek a hatásnak köszönhetően 566 millió dollárral csökkent az árbevételük, amelyhez rekord magas, 4,5 milliárd dolláros kerozinszámla is társult. A kieső bevételeket és pontosan nem részletezett költségeket a cég megkezdett átalakítása során elért 440 milliós megtakarítás sem tudta ellentételezni. Megjegyezték: a 2015-ös évben az átalakítás hatása további 900 millió dolláros megtakarítás lehet.

A belföldi járatokat üzemeltető leányvállalat 30 millió dolláros kamat és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredményt jelentett, míg a nemzetközi járatokért felelős Qantas International 497 millió dolláros veszteséget könyvelt el, a dupláját az egy évvel korábbi 246 milliós veszteségnek. A cégcsoport részét képező, diszkont modellben működő Jetstar szintén veszteséges volt, kamat és nyereségadó-ráfordítások levonása előtti eredményük 116 millió dollár veszteség volt.



Alan Joyce vezérigazgató a közlés szerint azt mondta, a számok még a múltat tükrözik, már túl vannak a nehezén, gyors fellendülést várnak és az átalakítási program végeztével újra nyereséges lehet a légi fuvarozó.

A Qantas korábban a kormány segítségét is kérte a súlyos anyagi helyzet megoldásában: egy 2,7 milliárd dolláros fedezet nélküli hitel felvételéhez kérte volna a kormányzat kezességvállalását, de a Tony Abbott vezette kormány ezt visszautasította.

A légitársaság február végén jelentette be, hogy elküldi ötezer dolgozóját, miután a cég 252 millió ausztrál dolláros adózás előtti veszteségről számolt be az első félévben. Emellett a Qantas 2 milliárd ausztrál dolláros költségcsökkentő programot is végrehajt.

A társaság Ausztrália legnagyobb, a világ második legrégebbi légicége: 1921. óta repül, és többször választották a legbiztonságosabbnak. 1951 óta egyetlen halálos balesete sem volt a cégnek. Összesen 33 ezer munkavállalót foglalkoztat, flottája 132 repülőgépből áll, köztük 12 Airbus A380-as is megtalálható.

Forrás: MTI


Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.