Az Aerosvit teljes nemzetközi járathálózatát átveszi az UIA

Átszervezési fázisba jutott a tavaly december végi csődkérelem után az ukrán AeroSvit légitársaság, amelynek keretében szinte teljes nemzetközi járathálózatát az ukrán UIA (Ukraine International Airlines) veszi át - írja a CAPA Centre for Aviation szakmai hírportál.

Az UIA legalább 30 nemzetközi desztinációra tesz szert, az AeroSvit pedig - ha túléli a csődeljárást - valószínűleg elsősorban, vagy teljes egészében belföldi légitársaságként működik tovább.

Az AeroSvit öt középtávú és öt távolsági nemzetközi desztináció megtartásával az üzleti eredményesség helyreállítását célzó átszervezés alatt is folytatni kívánja működését. Ezt azonban nehezíti, hogy az ellene indított eljárások keretében számos repülőgépét lefoglalták különböző repülőtereken.

Az AeroSvit a 2012. december 27-i állás szerint 4,27 milliárd hrivnya (403 millió dollár) tartozást halmozott fel hitelezőivel szemben. A 2012. szeptember 30-i állás szerint pedig aktíváinak összértéke 1,47 milliárd hrivnya (138,7 millió dollár).

Az AeroSvit 2012-ben indított, majd túlzottan ambiciózusnak bizonyult terjeszkedési programba bukott bele.

Az AeroSvit még 2012. december 28-i csődkérelme előtt bejelentette számos nemzetközi járatának átadását az UIA légitársaságának. Eredetileg 24 járat került volna át az UIA-hoz a 2013-as nyári menetrend kezdetével március végén. Az UIA azóta bejelentette, hogy további hat nemzetközi járatot vesz át az AeroSvittől januárban és februárban.

Az eredeti felállás szerint az UIA elsősorban nyugat-európai, az AeroSvit pedig főként kelet-európai célállomásokra repült. Kivétel a koppenhágai és a stockholmi AeroSvit-járat volt, ami szintén az UIA-hoz kerül át.

Az AeroSvit öt középtávú járatot kíván megtartani, a Kijevből induló moszkvai, szentpétervári, isztambuli és taskenti járatokat, valamint az Odesszából induló isztambuli járatot. Az öt legkifizetődőbb távolsági célállomás, Bangkok, Peking, Goa, Ho Si Minh-város és New York JFK megtartása azonban veszélybe kerülhet, mihelyt az UIA szert tesz első nagyhatósugarú repülőgépére.

Az UIA nem üzemeltetett távolsági járatokat, de tervezi járathálózata kiterjesztését távol-keleti célállomásokra. Ennek keretében öt Boeing 777-es géppel bővíti flottáját, melynek első példányát az idén márciusban állítja szolgálatba. Az AeroSvittől átvett Boeing 767-es gépeket pedig a 777-esek érkezésével párhuzamosan adja majd le.

Az AeroSvit légitársaság férőhely kapacitása jelenleg 84-16 százalékban oszlik meg a külföldi és a belföldi járatok között, az UIA esetében pedig az arány 79-21 százalék. Az AeroSvit külföldi járatain a férőhely kapacitás 64, 12 és 10 százalékban oszlott meg a kelet-európai, közel-keleti és délkelet-ázsiai desztinációk között. A csődeljárás után az AeroSvit esősorban a belföldi hálózatra összpontosít majd, míg az UIA szinte egyeduralkodó lesz a külföldi desztinációk kiszolgálásában.

Forrás: MTI


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.