Balaton: féláron vett új személyhajó

A jövő év őszén helyezik üzembe a Balaton új, 300 fős személyszállító hajóját, amelyet egy németországi, Bodeni-tó melletti hajógyártól vásárolt meg a Balatoni Hajózási Zrt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A hajót nagyobb darabokra bontva, uszállyal szállították a Dunán Dunaújvárosig, majd kedden trélerekre daruzták, hogy a siófoki összeszerelő-műhelybe szállítsák.   

Horváth  Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, az önkormányzatok tulajdonában lévő társaság az új járművet 500 ezer euróért, fél áron vásárolta meg a németországi hajógyártótól, amely tönkrement amiatt, hogy ennek a hajónak az eredeti osztrák vevője visszamondta a megrendelését.   

A vezérigazgató kifejtette, a balatoni cég nagy figyelmet fordít 25 darabból álló személyhajó-flottájának korszerűsítésére. Ennek a programnak a keretében került sor a félkész hajótest megvásárlására a Bodeni-tóról.    

Ahhoz, hogy a Balatonhoz tudják szállítani, a hajótestet szét kellett vágni, amit a balatoni hajózási társaság lakatos-hegesztő brigádja végzett el még Németországban. Mivel mind a Balaton, mind a Sió-csatorna vízállása igen alacsony, az uszályon érkező darabokat nem lehetett vízen szállítani Siófokig, ezért át kellett daruzni egy trélerre. A közúton továbbszállított hajótest érkezését szerdára várják Siófok-Kilitinél, ahol sólyapályára, majd a Sió-csatornába kerül, és pár napon belül átzsilipelik a Balatonra.    

Várhatóan jövő év szeptemberére építik készre a hajótestet a társaság dolgozói, és mutatják be az új személyszállító hajót a nagyközönségnek, amely az egyik legnagyobb menetrend szerinti közlekedésbe bekapcsolódó hajó lesz a Balatonon. Nevének kiválasztására pályázatot írnak ki.   

Horváth Gyula arról is beszámolt, hogy a társaság keddi igazgatósági és felügyelőbizottsági ülésén elfogadták az idei év beszámolóját. A társaság 2011-ben 1 milliárd 900 millió forintos nettó árbevételt ért el, ami 2,5 százalékkal meghaladja a tavalyit, és száz millió forint körüli eredményt produkált, amely szintén pár százalékos javulást mutat a tavalyi számokhoz képest. Ez részben a költségtakarékos intézkedéseknek, részben a komp és a vitorláskikötők megnövekedett forgalmának köszönhető - tette hozzá.       

A balatoni személyhajózás tavaszig szünetel, a komp azonban a tó befagyásáig közlekedik Szántód és Tihany között. Szántódról 7-17 óra között, Tihanyból 7:30 és 17:30 között indulnak a járatok óránként. December 24-én és Szilveszter napján az utolsó komp Szántódról 15 órakor, Tihanyból 15:30-kor indul, január elsején az első komp Szántódról 10 órakor, Tihanyból 10.30-kor indul.

Forrás: MTI


Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről

Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről 

Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport

Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport 

A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon

Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon 

Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság

Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság 

Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.