Bombariadó volt a New York-i repülőtéren

Gyanús csomag miatt rövid időre kiürítették szerda reggel a New York-i Kennedy repülőtér egyik terminálját. Közben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője amerikai terrortámadás lehetőségére figyelmeztet.

A repülőtéri riadalom rövid ideig tartott, mert miután a rendőrség különleges egysége átvizsgálta a gazdátlan csomagot, kiderült, hogy ártalmatlan.

Joe Pentangelo, a New York és New Jersey kikötői - köztük a légikikötői - biztonságért felelős hatóság szóvivője sajtóértekezleten jelentette be, hogy bombakereső különleges egység vizsgálta át a csomagot. Ezzel egyidejűleg lezárták a repülőtérhez vezető utakat is.

John Brennan, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója hétfőn reggel a Yahoo Newsnak adott interjújában egyébként arra figyelmeztetett, hogy az isztambuli támadáshoz hasonló terrorakció várható az Egyesült Államokban is. Mint fogalmazott, "meglepődne", ha az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nem próbálkozna terrortámadással az Egyesült Államok ellen is, s hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz egy ilyen támadást megelőzni, kivált azért, mert szerinte "az ellenség nagyon eltökélt". Ugyanakkor nem erősítette meg, hogy az isztambuli Atatürk repülőtéren elkövetett terrorakció felelőse az Iszlám Állam volna.

Forrás: MTI


Új és újrainduló járatok a bécsi reptéren

Új és újrainduló járatok a bécsi reptéren 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.