Csak fél nap lesz a vonatút Pekingből Phenjanba

A turizmus és a kereskedelem fejlesztésének céljával az északkelet-kínai Liaoning tartomány az észak-koreai határra vezető vasútvonalak építésébe kezdett; négy év múlva már lehet, hogy csak fél nap kell a Pekingből Phenjanba utazáshoz - tájékoztattak helyi illetékesek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A munkálatok egy része a hét közepén kezdődött meg, és a pályák 3-4 éven belül járhatók lesznek. Az egyik vonal a tartományi fővárost Senjangot (Shenyang) köti össze Tantung (Dandong) várossal, amely a Jalu (Yalu) határfolyó mellett épp az észak-koreai Sinujiuval van szemben. A másik pálya ugyancsak Tantungba vezet, a tartomány iparilag legfejlettebb Talien (Dalian) városából. Az utazók a 207 kilométeres Senjang-Tantung távolságot jelenleg három és fél óra alatt teszik meg, ami a jövőben egy órára rövidül. A Tantung-Talien útvonalon az utazási idő a közúti két és fél óráról a kötött pályán várhatón 90 percre csökken majd. Senjang és Tantung között 250 kilométerórás sebességgel fognak közlekedni a vonatok, és 2014-ben adják majd át a pályát. A Tantung-Talien vonal, amelyen 200 kilométeres sebesség lesz az elérhető csúcs, 2013-ra készül el. A két beruházás becsült összértéke 50 milliárd jüan (7,3 milliárd dollár).

A két vasútvonalnak kiemelt szerepet szánnak a Kína és Észak-Korea közötti kapcsolatokban, elsősorban a kereskedelemben és a turizmusban. Az érdekelt vállalkozók a biztonságos és gyors szállítást, a költségek mérséklődését várják. A két ország közötti határ menti kereskedelem 70 százaléka Tantungon keresztül zajlik, és az Észak-Koreába utazó kínai turisták túlnyomó része is a Jalu folyó - Tantungot és Sinuijut összekötő - hídján lépnek be a szomszédos országba. A kínai határváros egyébként egy autópálya-híd építését tervezi a határ túloldalára, a munkálatok ez év második felében már meg is kezdődnek. Az országos turisztikai hivatal március másodikán jelentette be, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) megkapta a csoportos turisztikai célország státust, és április 12-én útnak is indul az első csoport. A Hszinhua hírügynökség összeállításából kiderül, hogy a Peking és Senjang közötti 250 kilométeres óránkénti sebességű vonatközlekedésre tervezett gyorsvasút, aminek építéséhez júliusban fognak hozzá, 2014-re készül el. A menetidő az expresszel két óráról 30 percre csökken. "Amennyiben a KNDK javít a vasúti közlekedés állapotán, és a mi belföldi vonalaink is elkészülnek, Pekingből fél nap alatt Phenjanba lehet majd jutni" - állapította meg Lu Csao (Lu Chao) a tartományi tudományos akadémia kutatója. (MTI)


Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.