Ferihegy: Ülj le fiam, egyes!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előző hét végén értesítette a Ferihegyet: elvérzett az EU repülésbiztonsági vizsgálatán.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az EU, vizsgálatot lefolytató repülésbiztonsági hatóságainak eredményét látva az unió úgy döntött, amíg a Budapest Airport Zrt. (BA) nem orvosolja a feltárt hiányosságokat, addig a Budapestről érkező járatok átszálló utasait úgy kell kezelni, mintha unión kívüli, harmadik világbéli országból érkeznének. Ez azonban a Ferihegyről induló forgalom tizedét érinti – mondta el a Napi Turizmusnak Szilágyi Károly, a BA szóvivője. Az intézkedés kizárólag biztonsági, tehát schengeni állampolgárként nem kell beállni az unión kívüli ország útlevél ellenőrzéséhez – nyugtatott Szilágyi.

Szilágyi elmondta: az intézkedés akár 6-12 hétig is hatályos lehet. A Magyar Hírlap információi szerint a BA egy belső hírlevélben tájékoztatott: a technikai jellegű hibákat a dolgozókkal együttműködve azonnal kijavították. Ugyanakkor az érintett magyar hatóságok szerint további lépések szükségesek az utasbiztonság és a biztonsági ellenőrzések terén. Szilágyi Károly elismerte: a BA valóban hiányosan teljesítette az április 29-én hatályba lépett, új uniós repülésbiztonsági előírásokat.

Rendszeresek ugyanakkor a hasonló ellenőrzések az uniós repülőtereken, mely alól a Ferihegy sem kivétel – ismertette Szilágyi, hozzátéve, hogy az unió először a Ferihegyre küldte ellenőreit a jogszabály hatálybalépését követően.

Félő, hogy az ismételt biztonsági ellenőrzés az utasoknak kényelmetlenséget, a légitársaságoknak többlet költséget jelent az átszállási idő növekedésének köszönhetően.


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.