Ha Spanyolországba repül, tudjon róla!

Négynapos, részleges sztrájkot hirdetett június elejére a spanyol légiforgalmi irányítók szakszervezete (USCA) szerdán, így tiltakozva az ellen, hogy 61 barcelonai kollégájukat megbüntette a spanyol légiközlekedési felügyelet (Enaire).

A sztrájkot két hét múlva, június 8-án, 10-én, 12-én és 14-én tartják, a délelőtti és délutáni műszakban két-két órára szüntetik be a munkát - közölte a szakszervezet, amelynek a légiforgalmi irányítók mintegy 90 százaléka a tagja.

A felügyelet azért büntetett meg a 61 irányítót, mert részt vettek a 2010 december eleji spontán sztrájkban. Az irányítók lényegében otthagyták a munkájukat a nap közepén, így tiltakozva amiért a kormány drasztikusan csökkentette az engedélyezett túlórák számát, amellyel mintegy a felére csökkent a jövedelmük. Ugyanakkor a kormány elrendelte azt is, hogy dolgozzák le betegség miatt kivett napjaikat és orvosi vizsgálatra kötelezte azokat, akik beteget jelentettek.

Az egynapos tiltakozó akció megbénította a spanyol repülőtereket, a kormánynak szükségállapotot kellett hirdetnie, a katonaság vette át a légtér felügyeletét. A sztrájk 600 ezer utast érintett.

A szakszervezet most az ellen tiltakozik, hogy a történtek miatt 5 évvel később kollégáikat felfüggesztéssel és fizetésmegvonással büntetik. Légiforgalmi irányítók előre bejelentett sztrájkot utoljára 26 évvel ezelőtt tartottak a dél-európai országban.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.