Mégis bekacsolva maradhatnak a kütyük felszálláskor!

A Federal Aviation Administration (FAA) tanácsadó testülete várhatóan enyhíteni fog azon a szabályozáson, amely a technikai eszközök fel- és leszálláskori használatára vonatkozott a repülőgépeken.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A The New York Times tudósítása szerint a tanácskozás résztvevői közül többen is megerősítették, hogy könnyíteni szeretnének az eddigi szabályokon és engedélyeznék, hogy az utasok a fel- és leszálláskor e-bookot olvassanak, zenét hallgassanak, vagy videót nézzenek. Továbbra is tilos marad azonban telefonálni, emailt küldeni vagy fogadni, sms-t írni és wifit használni. Az új ajánlásokat a szakemberek a hónap végén teszik közzé, várhatóan 2014-ben már az utasok is élvezhetik ennek előnyeit. 

A légitársaságok évtizedekig azt hangsúlyozták, hogy az elektronikus eszközök interferálhatnak a pilótafülkében található műszerekkel, ennek valósságát azonban soha nem bizonyították. Ráadásul nem egy utassal történt már meg, hogy elfelejtette kikapcsolni valamelyik kütyüjét, és feledékenysége semmilyen problémát nem eredményezett.

Az enyhítést támogatók szerint elenyésző esetben fordult elő, hogy a pilóták interferenciát tapasztaltak, de nem bizonyított, hogy ezt valóban a technikai eszközök eredményezték. Az ellenzők azonban azt hangsúlyozták, hogy 20 percre kikapcsolni ezeket az eszközöket nem túl nagy kényelmetlenség, ha a biztonságunk függ tőle.

Az FAA még tavaly bízta meg az ágazat szakértőiből létrehozott tanácsadói csoportot, hogy tekintsék át és júliusig véleményezzék a jelenlegi szabályozást, majd a riportolási határidőt szeptember végéig kitolták.

Forrás: The New York Times


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.