hirdetés
hirdetés
2012. május. 25., péntek - Orbán.

Négynapos sztrájk a horvát nemzeti légifuvarozónál

Péntektől négynapos sztrájkot hirdetett a horvát nemzeti légitársaság utaskísérőit tömörítő szakszervezet, mert hónapok óta nem tudnak megállapodni a kollektív szerződés munkaidőt és díjazást illető módosításáról.

hirdetés

A Croatia Airlines honlapján csütörtökön arra hívták fel az utasok figyelmét, hogy az utaskísérők pénteken reggel 6 órától meghirdetett munkabeszüntetése miatt számítani kell a következő napokban járattörlésekre és menetrend módosításokra. A társaság vezetői a hét elején közölték: az előfoglalások alapján a négynapos munkabeszüntetés várhatóan 25-30 ezer utast érint, és naponta hozzávetőleg egymillió dolláros kárt okoz.

Miután a horvát gazdaság szempontjából kiemelkedően fontos a turizmus, ezért amiatt is aggódásukat fejezték ki, hogy az idegenforgalmi csúcsidőszakra időzített sztrájk ronthatja az ország megítélését. A fedélzeti dolgozókat tömörítő szakszervezet korábbi közleménye szerint azért döntött a munkabeszüntetés mellett, mert a hónapok óta tartó tárgyalások ellenére nem tudtak megállapodni a munkáltatóval a munka- és pihenőidővel, illetve a díjazással kapcsolatos kérdésekben.

Az 1989 óta létező horvát nemzeti légitársaság tavaly csaknem 1,8 millió utast szállított. Nemzetközi forgalomban elsősorban nyugat- és délkelet-európai városokba közlekedteti gépeit, de az utasforgalom mintegy harmadát adják a belföldi járatok, amelyek Zágrábot kötik össze Dubrovnikkal, Splittel, Pulával és Zárával (Zadarral). (MTI)

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Ausztriai állásajánlataink

Találkozzunk a Facebookon!

Elszipkázza-e a délszláv vendégeket az új petrőci (Szerbia) élményfürdő?
hirdetés

Kiadónk társoldalai

hirdetés
Angol zászloNémet zászlo
hirdetés
hirdetés
hirdetés