Rendhagyó bemutatót tartott Ferihegyen az Air Malta

Az Air Malta menetrend szerint Budapestre közlekedő Airbus 319-es járatát és a ferihegyi repülőtér működését tanulmányozhatták közvetlen közelről az Air Malta árpilis 10-i különleges rendezvényén a légitársaság szakmai partnerei.

A meghívott vendégek a szokásos biztonsági ellenőrzést követően elsőként a Budapest Airport tűzoltósági központjába látogattak. Az utazási szakemberek megismerkedtek a lánglovagok munkaeszközeivel, munkarendjükkel, s a bátrabbak még azon a csövön is lecsúszhattak, amit a tűzoltók riasztás esetén használnak. Nem kis teljesítmény ez egy civiltől, hiszen, ahogy azt az egyik tűzoltó humorosan megfogalmazta, a rúd inkább mély, mint magas. A tűzoltóság épületét a reptér legmagasabb pontjáról, az irányító toronyból is szemügyre vehette a csoport. Biztonsági okokból a légiirányítók termébe ugyan nem léphettek be, de a tervezett program szerint a kilencedik emeleti időjárás észlelő teraszról megtekinthették az Air Malta menetrendszerinti járatának landolását. A légiirányítók által több százszor végigkövetett eseményről azonban a légitársaság vendégei lemaradtak, mivel a gép a vártnál hamarabb érkezett Ferihegyre. „Gépeink a legritkább esetben késnek, sőt, a legtöbbször, ahogyan mai is, hamarabb érkeznek meg Budapestre.” – büszkélkedett Lehotai Zsófia, az Air Malta sales managere. Az irányító toronytól a beszálló folyosóra csatlakoztatott Air Malta gépig, a kifutópályát megkerülve, egy 25 kilométeres(!) kört megtéve érkezett a csoport. Az Airbus 319-esen a szakemberek megismerkedtek a pár éve teljesen lecserélt flotta fedélzeti szolgáltatásaival, személyzetével, valamint étel- és italkínálatával. A többek által már jól ismert, a társaság Airbus 319-es és 320-as gépeinek kényelmes bőrüléseit azonban hamarosan el kellett hagynia a csoportnak, hiszen kint már várakoztak a beszálló utasok, akiket semmilyen körülmények közt sem akarna megvárakoztatni az Air Malta csapata. A „felfedezőút” végül a 2A terminál egyik éttermében, rövid kóstolóval zárult. A rendhagyó fedélzeti- és reptérlátogatást az Air Malta április 17-én és május 8-án megismétli.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.