Vasemberek korlátozzák Budapesten a forgalmat

IRONMAN verseny lesz Budapesten augusztusban. A városnéző buszok sofőrjeinek időben szóljanak! De a referensek inkább ne ajánljanak ki az alábbi útvonalakat érintő buszos városnézést a kérdéses időben.

A verseny dátuma 2014. augusztus 23., amely egy szombati napra esik. A verseny kerékpárpályájának jelentős része a budai és pesti alsórakpartokon, továbbá a Budai Várban halad majd. 

Az éjszaka folyamán történik a versenypályák előkészítése, nappal pedig a versenyek zajlanak a lezárt útszakaszokon. 2014. augusztus 22-én 22.00 óra és augusztus 23-án 18.00 óra között az alábbi utakat zárják le az autóforgalom elől:

Budai és Pesti alsórakpart teljes hosszában

Dombóvári út Kopaszi gát felé haladó útpályája

Pázmány Péter sétány és Műegyetem rakpart

Fő utca – Clark Ádám tér - Alagút – I. ker. Hunyadi János út – Dísz tér – Palota út – Váralja utca
Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca

Népfürdő utca

„Megállni Tilos” korlátozás lesz érvényben a fent említett összes útszakaszon 2014. augusztus 22-én 18:00 órától augusztus 23-án 18:00 óráig. A lezárt útvonalakat augusztus 23-án 18:00 órakor nyitják meg a forgalom előtt.

És mielőtt a volán mögött ülők el kezdenek fújolni, nézzük miért is fontos az esemény. Az IRONMAN® 70.3® a világkupa sorozat hivatalos féltávú versenye. A magyar főváros lesz a versenysorozat történetében az első közép-kelet európai helyszín, Berlin és Koppenhága mellett a harmadik olyan európai főváros, ahol IRONMAN® márkanév alatt triatlonversenyt szervezhetnek. Azt hely és idő hiányában felesleges lenne itt taglalni, hogy az ilyen jellegű sportesemények növekvő népszerűségüknek köszönhetően mennyivel dobják meg a bevételek és a vendégéjszakák számát. De hamarosan erről is írunk.


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.