Vigyázzon, 10 évente új bérletigazolvány kell!

A fővárosi tömegközlekedésben használatos bérletigazolványok tíz évig érvényesek, így lejártukkor azokat új igazolványra kell cserélni. A BKK jegyellenőrei a jövőben is fokozott figyelmet fordítanak a bérletigazolványok érvényességének ellenőrzésére, ugyanakkor enyhülnek a lejárt igazolvánnyal közlekedőkkel szembeni korábbi intézkedések: a jegyellenőrök mostantól először csak figyelmeztetnek, és pótdíjazásra csak akkor kerül sor, ha a figyelmeztetést követő 8 napon belül nem cseréli ki az utas a lejárt bérletigazolványt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A Budapesti Közlekedési Központ felülvizsgálta a bérletigazolványokkal kapcsolatos korábbi eljárásrendet, és az általános bérletigazolványok esetében egy, az utasok számára kedvezőbb megoldás alkalmazásával enyhíti a a lejárt bérletigazolvány használatának következményeit. A bérletigazolványok tíz évig érvényesek. Azokat az utasokat, akik az utazási jogosultság ellenőrzéskor lejárt érvényességi idejű általános bérletigazolványt mutatnak fel, azonban a fényképről egyértelműen megállapítható, hogy a saját bérletigazolványukat használják, és a felmutatott bérletre rá van írva a bérletigazolvány száma (és a bérletszelvény az utazás napján érvényes), a Budapesti Közlekedési Központ a jövőben nem pótdíjazza, hanem figyelmeztetésben részesíti, ellenőreink az igazolványon rájegyzéssel jelzik annak lejártát. A figyelmeztetésben részesített utasnak legkésőbb a figyelmeztetés napját követő nyolcadik naptári napig kell új általános bérletigazolványt kiállíttatnia. A figyelmeztetést követő kilencedik naptól a rájegyzéssel ellátott bérletigazolvány bejárati ellenőrzésnél utazásra nem jogosít, az ellenőrök, biztonsági őrök ellenőrzés során pótdíjazzák az ilyen igazolvánnyal utazót.


A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.
Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve

Kisrepülőgép zuhant le Isztrián – Frissítve 

Többen életüket vesztették a balesetben.
A flydubai felfüggeszti Budapest–Dubaj járatait

A flydubai felfüggeszti Budapest–Dubaj járatait  

Július végéig nem közlekednek a flydubai Budapest és Dubaj közötti járatai.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.