Átadták a Horvátországot Boszniával összekötő autópálya-szakaszt

A horvát autópályák vállalat (HAC) hétfőn átadta a forgalomnak a Horvátországot Bosznia-Hercegovinával összekötő A5-ös (Pélmonostor-Eszék-boszniai országhatár) autópálya fennmaradó, 3,2 kilométeres szakaszát a Sredanci csatlakozási csomóponttól a boszniai határig tartó Svilaj csomópontig - adta hírül a horvát sajtó.

A teljes beruházás 24,5 millió euróba (7,7 milliárd forintba) került. Az útszakasz része az észak-déli európai közlekedési folyosónak, az úgynevezett korridor 5C-nek, amely a tervek szerint Budapestről indul és Szarajevón keresztül Ploceig tart majd.

A határon való átkeléshez szükséges, a Száva folyóra tervezett híd még nem épült meg, az 5C folyosó boszniai részéből pedig egy kilométer sem készült még el. Horvát oldalon azonban tovább folyik az építkezés.

A kormány még februárban jóváhagyta a HAC 2015. évi, 98 millió euró összértékű beruházási tervét. A forrást a következő szakaszokra kívánják fordítani: az A5-ös autópálya folytatására (Dráva-híd, Száva-híd megépítése, az Eszék- Dráva-híd csatlakozás, valamint a Dráva-híd-Pélmonostor szakasz első fázisának kivitelezése), az A11-es (Zágráb- Sziszek) autópálya építésének további szakaszaira és az A3-as autópályán (Bregana-Zágráb-Lipovac) a Lipovljani csatlakozási csomópont kivitelezésének megkezdésére.

A kormány elfogadta az országos szintű közutak építésének és karbantartásának tervét is, amelynek értéke 228 millió euró.

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.