Az orosz turisták visszatérésében bíznak a törökök

Több mint 40 százalékkal esett vissza a Törökországba érkező külföldi turisták száma júniusban az egy évvel korábbihoz képest, májusban pedig 34,67 százalékos volt a visszaesés. Az adatok még értelemszerűen nem mutatják a júliusi sikertelen puccskísérlet esetleges negatív hatását, ahogyan azt sem, hogy az orosz turisták viszont újra visszatérhetnek az országba.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A török kulturális és idegenforgalmi minisztérium csütörtöki jelentéséből kiderül, hogy a török vendégforgalom nagy részét korábban az orosz és a német turisták jelentették, akik száma júniusban 93,01, illetve 37,89 százalékkal zuhant, de Magyarországról is 57,55 százalékkal kevesebben utaztak Törökországba, mint egy éve.

Míg 2015 júniusában több mint 20 ezer magyar utazott Törökországba, az idén júniusban már csak 8875, az első fél évben 45 százalékkal kevesebb magyar látogatott az országba, mint 2015 első hat hónapjában.

Júniusban 2,44 millió külföldi érkezett Törökországba, míg egy éve 4,12 millió, de a júniusi adat a nyár beköszönte ellenére alacsonyabb a májusi 2,49 milliónál is.

Ankara és Moszkva között a diplomáciai kapcsolat azután jutott mélypontra, hogy a török légierő tavaly november 24-én - légtérsértésre hivatkozva - lelőtt egy Szíriában harci szolgálatot teljesítő orosz vadászbombázót. Az eset nyomán Oroszország szankciókat vezetett be Törökország ellen, többek között korlátozták a török turisztikai csomagok eladását Oroszországban. Júliusban azonban Vlagyimir Putyin elrendelte a Törökország elleni idegenforgalmi szankciók feloldását, így az orosz turisták visszatérhetnek az országba.

A sikertelen puccskísérlet után július 21-től rendkívüli állapotot hirdettek ki Törökországban, a török nagykövetség közleménye szerint azonban a rendkívüli állapot nem lesz hatással az odalátogató turistákra. "Az alkalmazásra kerülő biztonsági intézkedések semmilyen formában nem lesznek hatással a török állampolgárok mindennapi életére, valamint az országunkba látogatók utazására és szabadságára, továbbá semmilyen akadályt nem jelentenek a nemzetközi turizmusra és légi közlekedésre nézve. Nem áll fönn olyan helyzet sem, amely negatív befolyással volna arra, hogy vendégeink biztonságos módon töltsék el szabadságukat Törökországban" - olvasható a közleményben.

Bár a puccskísérletet követően a tengerjáró hajók egy ideig nem kötöttek ki Törökországban, azóta ezen a téren is visszaállt a rend és újra befutnak az ország kikötőibe, a hajókon érkező - főként európai és orosz - turisták száma így visszatért a hatalomátvételi kísérletet megelőző szintre.

Forrás: Turizmus Online / MTI


Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve

Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve 

Ahol a kultúra, a természet és az élmények találkoznak.
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe

Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe 

Jesolo, Bibione, az Adria északnyugati csücske – ez lenne a világ legszebb helye? Korántsem. Valami miatt mégis vonzó lehet.
 IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban

IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban 

Erős kereslettel indult a nyári utazási szezon a piacvezető hazai utazási irodánál.
Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál?

Vége a tevegelésnek az egyiptomi piramisoknál? 

Elektromos buszok válthatják fel a tevegelést és lovaglást a gízai piramisoknál.
Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában

Nagyszabású turisztikai projekt Szaúd-Arábiában 

Csillagvizsgálót építenek a turistáknak.
Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak,  nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés

Futball-vb 2026: fesztiválhangulat, magas árak, nagy távolságok, döcögő vízumügyintézés 

A hangulat a legtöbb rendező városban fesztiválszerű, viszont a magas árak és a három országot átfogó logisztika miatt a szurkolói utazások másképp alakulnak, mint a korábbi vb-ken.
Római kori szurkolói zóna Jordániában

Római kori szurkolói zóna Jordániában 

Egyedülálló helyszínen követték kedvenc csapatuk mérkőzéseit a jordán szurkolók a labdarúgó-világbajnokság alatt.
Új turizmusstratégia Ausztriában

Új turizmusstratégia Ausztriában 

Értékteremtő turizmus az év 365 napján.
Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész

Ausztria különleges élményvilága Stájerországban és Karintiában / 2. rész 

Karintia természeti kincsei és egyedi attrakciói, az Austria Destination Experience 2026 rendezvény során megismert különleges helyszínekből válogatva.
    Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények

Hőhullám Európában: egymás után maradnak el a hétvégi rendezvények 

Fesztiválokat, felvonulásokat és sporteseményeket is lefújnak.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.