Fotózzon a Fehér Házban, de a szelfibotot hagyja kint!

A washingtoni Fehér Ház közölte, hogy szerdától – négy évtizedes tiltást feloldva - engedélyezik a fotózást az épületben szervezett látogatáson részt vevők számára, s egyúttal rögtön arra buzdította az amerikai elnöki rezidenciát felkeresőket, hogy osszák meg ott készített képeiket a közösségi oldalakon.

A lépést Michelle Obama first lady jelentette be az Instagram fotó- és videomegosztó oldalon közzétett üzenetében. "Ha vettél már részt fehér házi látogatáson, biztosan láttad ezt a feliratot” – mondta Michelle Obama egy papírt feltartva, amin az volt olvasható: "Tilos a fotózás és a közösségi média használata". "Hát, többet már nem fogod" – folytatta a first lady, majd nevetve eltépte a feliratot.

A Fehér Ház pedig az Instagramon, a Twitteren és más közösségi médiákon arra buzdította a látogatókat, hogy osszák meg a fotótilalom feloldása után ott készített képeiket.



A tiltást eredetileg azért léptette életbe az elnök biztonságáért felelős szolgálat, a Secret Service, mert potenciális biztonsági kockázatnak tartotta a látogatók által készített fotókat. A Fehér Ház azt nem részletezte, hogy milyen megfontolásokból döntöttek a tiltás feloldásáról.

Mindazonáltal a szelfibotokat és a három hüvelyknél (7,6 centiméter) hosszabb lencsékkel rendelkező fényképezőgépeket továbbra sem lehet majd bevinni az elnöki rezidenciára. Az a szabály sem változik, hogy a Fehér Házba látogatni kívánók csak kongresszusi képviselőkön vagy fehér házi tisztségviselőkön keresztül tudnak időpontot foglalni a szervezett látogatásra.

A Secret Service néhány órával a fotótilalom feloldása előtt egyébként azt jelentette be, hogy szigorítják a Fehér Ház védelmét: ideiglenes jelleggel hegyes, éles fém csúcselemeket helyeznek el az épületet körülvevő fekete kerítés tetejére, hogy megakadályozzák az utóbbi időben elszaporodott birtokháborításokat.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.