Készítettél már struccot?

Ha nem, itt ideje, hogy megpróbáld! Legalábbis is így vélekedtek az idén 38. alkalommal megrendezésre kerülő, párizsi alapítású Chaine des Rotisseurs  (alapítás éve: 1248) Világszervezet Ifjúsági Szakács Világbajnokságán, ahol magyar résztvevő is szerepelt a versenyzők között. 

A viadalt szeptember 5-én, a dél-afrikai Durban tartották, ahol az ifjú magyar tehetséget, Horváth Ákost (Arany Kaviár étterem) a hazai Chaine des Rotisseurs szervezet elnöke, Novák Iván és egyik tagja, Barka Áron (ARAZ Étterem, chef de cuisine) kísérte el. Erre a rangos versenyre különben a hazai tagszervezet folyamatosan, minden évben küld ifjú versenyzőket, akivel rendszerint az elnök és egy zsűritag is vele tart.

A vébé napján, kora reggel a kötelező alapanyagokon kívül szabadon választhatóak is kerültek a versenyzők elé. Azonban álljunk meg egy pillanatra a kötelező sor mellett. Ugyanis Horváth Ákosnak, a magyar versenyzőnek nem mindennapi kihívás lehetett a kötelező feladat: strucc, egy fokvárosi halfajta valamint papaya rejtőzött abban a „fekete dobozban”, amelyből mindenképp kellett készíteni a háromfogásos ételsort – előételt, főfogást és desszertet -, és minderre a receptíráson kívül (erre fél órát kaptak a versenyzők) három és fél óra állt rendelkezésére. A másik magyar résztvevő – Barka Áron – sajnos nem segíthetett neki, hiszen ő a kóstoló zsűri tagjaként nem kerülhetett kapcsolatba a versenyzőkkel, ráadásul minden tányér, ami elé került, anonim volt (csak egy sorszám szerepelt rajta), nem tudhatta, hogy épp kinek az ételét kóstolja a zsűri többi tagjaival együtt.

A versenyt a helyi szervezők élőben, a világhálón, angol nyelven közvetítették, miközben az elkészült ételekről profi fotósok készítettek felvételeket.

Két különböző feladaton dolgozott a 12 tagú zsűri: az egyik a konyhai munkát kísérte figyelemmel és pontozta, a másik kóstoló csapatként szerepelt. Húsz különböző országból érkeztek a versenyzők, a verseny eredményét Barka Áronnal összegezzük: „A struccot sokan kicsit nyersen hagyták, mivel ez helyi alapanyag volt, kevesen tudták, hogy kellene valójában elkészíteni. A versenyt megnyerő német versenyző viszont a sötét színű, vad strucchúst tökéletes állapotban tálalta elénk – nem is volt kérdés, hogy az ő főétele volt a legjobb. A második helyezett a kanadaiak újonca volt, a dobogó harmadik helyére a tajvani versenyző került. A mi Horváth Ákosunk az előkelő negyedik helyezést érte el, az értékelés során a zsűri tagjaiként elmondtuk, hogy jó volt a helyzet felismerése, rendezett a munkája, jól ízesítette a versenyműveket, a sütés és a mártás állaga nem volt még tökéletes. Számunkra különben az idei verseny azért is volt érdekes és tanulságos, mert a jövő évi világbajnokság színhelye éppen Budapest lesz. A helyszínt még keressük, az időpont azonban már végleges 2015. szeptember 11.”


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.