Rekordszámú kínai turista kel útra a tavaszünnep alatt

Idén január 28-án kezdődik a kínai újév, más néven a holdújév, ami a kínaiak és sok kelet-ázsiai számára az év legnagyobb ünnepe. Ekkor rengetegen utaznak mind belföldön, mind az országhatáron túlra. Idén várhatóan rekordszámú kínai kel útra az ünnepek alkalmából.

A kínaiak a tavalyi évhez képest várhatóan 2,2%-kal több, összesen 2,98 milliárd utazást tesznek belföldön január 13. és február 21. között, vagyis a csunjun, más néven a tavaszünnep alatt, ami Kínában a legnépszerűbb időszak az utazásra. Ezeknek az utazásoknak a 12%-át vasúton, 84,6%-át közúton, 1,4%-át vízen és 2%-át teszik meg légi úton, közölte a helyi közlekedési minisztérium. A legtöbb turista várhatóan január 25-én lesz úton, vagyis három nappal a kínai újév első napja előtt, valamint február 2-án, az újév ünneplésének utolsó napján.

Európában Spanyolország a legnépszerűbb

Ha külföldi utazásról van szó, a kínaiak körében a kelet-ázsiai országok a legnépszerűbbek, de Európába is rengeteg turista jön az országból.

Összességében idén 10%-kal több utat foglalnak a kínaiak nemzetközi repülőjáratokra, mint az előző kínai újév során. Ezeknek az utaknak több mint a fele kelet-ázsiai országokba irányul, az európai járatokra szóló foglalások a 11%-át teszik ki a nemzetközi repülőutaknak. Az előző évi biztonsági aggályokat követően idén jelentősen, 68,5%-kal nő a kínaiak Európába irányuló repülőjegy-foglalásainak száma a 2016-os tavaszünnep időszakához képest.

Európa mellett Latin-Amerika népszerűsége is nő, az idei ünnepek során 62,9%-kal többen utaznak ebbe a térségbe Kínából, mint tavaly, míg az Afrikába és a Közel-Keletre irányuló utazások száma is több mint 65%-os növekedést mutat. Az Egyesült Államokba és Kanadába tartó repülőjáratokra 3,3%-kal több foglalás érkezett a kínaiak részéről, ami a külföldi utazásaik 10%-át teszi ki.

A kínaiak legkedveltebb úti célja Thaiföld, Japán és Tajvan, de az európai országok népszerűsége is jelentősen emelkedett, ezen belül is Spanyolország számít a legtrendibbnek, ide 88,7%-kal több kínai turista érkezik ebben az időszakban, mint tavaly. Az Egyesült Királyságba érkező kínaiak száma is 87,7%-kal nő. A dél-európai országok rendkívül kedveltek a körükben, az Európába érkező kínaiak 34%-a valamelyik déli országot választja úti céljának. A legnagyobb növekedést azonban Észak-, illetve Közép- és Kelet-Európa mutatja, előbbi térségbe 100%-kal, utóbbiba 101%-kal több kínai turistát várnak a tavaszünnep alatt, mint tavaly ugyanekkor. A top 5 európai ország a kínaiak körében sorrendben Spanyolország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Németország és Franciaország. A nemzetközi utazásokat tekintve is január 26-án kelnek útra a legtöbben. A kínaiak átlagos tartózkodási ideje nyolc nap, a legtöbben pedig Sanghajból, Pekingből és Kantonból utaznak külföldre.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.