Ez már egy másik Air Berlin

2007 környékén egyszer már repült Budapestre az akkor még fapadosként működő Air Berlin légitársaság, de pár év után kivonultak a magyar piacról. Néhány hónappal ezelőtt visszatértek egy berlini járattal, nagyszabású tervekkel – és amint tegnapi partnerpartijukon elhangzott – egy teljesen megújult légitársasággal.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az akkori fapados mára Németország második legnagyobb, Európa hatodik legnagyobb légi szállítójává nőtte ki magát. Időközben beléptek a Oneworld légi szövetségbe, és tavaly december óta tulajdonosaik között szerepel Abu Dhabi légitársasága, az Etihad Airways.

Amint azt a partnerpartin Christoph Horak regionális menedzser elmondta, a Malév csődje után 6 órával már be is jelentették az új budapesti útvonal indulását, és a magyar piacban bízva május 6-tól heti 10-re növelték budapesti járataik számát.

Horak emlékeztetett arra, hogy kora reggeli indulást és késő esti érkezést is kínálnak a magyar utasoknak, így a járatok mind a turisták, mind az üzletemberek számára ideálisak. A légitársaság berlini gyűjtő-elosztó pontjáról Németország, Európa és a nagyvilág számos pontjára kínál átszállási lehetőségeket. Népszerű a magyar utasok körében az Air Berlin szentpétervári, gdanski, New York-i, Miami-i útvonala és a skandináv térség is, de az Etihaddal való code-share együttműködés révén Abu Dhabi, illetve onnan tovább számos ázsiai és ausztrál desztináció is elérhető számukra.

Az új berlini repülőtér (Brandenburg) megnyitásának késlekedése miatt a repülőgépek továbbra is Tegelről közlekednek, de 2013. márciusától a reptéri élmény is sokkal színvonalasabbá válik majd Berlinben.

Az Air Berlin magyarországi képviseletét Sali Sándor, a Malév korábbi sales menedzsere látja el, aki kiemelte, hogy az Air Berlin jelenleg 160 városba repül világszerte, 168 repülőgéppel. Airbus 330, 321, 320, 319-esekből, Boeing 737-esekből, Dash és Embraer típusú repülőgépekből álló flottájának átlagéletkora kevesebb, mint négy év. Csak a hosszú távú járatokon van náluk business osztály, de ezeken a turistarészen is kétféle meleg étel közül választhatnak az utasok.

A légitársaság kiemelten számít az utazási irodák munkájára, kedvezményes jegyekkel, speciális csoportos foglalási feltételekkel, különféle ösztönzőkkel és counter kártyával áll a rendelkezésükre.


Új földalatti alagút Párizsban

Új földalatti alagút Párizsban  

A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.  
Nosztalgiajáratok a fővárosban

Nosztalgiajáratok a fővárosban 

Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal

Horvátországba FlixBus-szal 

Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen

Új hosszú távú parkoló Ferihegyen 

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára

Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára  

A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító  a toronyban

Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban 

Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat

Repülőterek, ahol leggyakrabban késik le a csatlakozó járatokat 

Jókora különbségek vannak a világ repülőterei között abban, hogy mekkora eséllyel érik el az utasok a csatlakozó járataikat.
Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.