Felkérik az USA hatóságait, akadályozzák meg, hogy az amerikai légitársaságokat emiatt retorzió érje. Ezt a törvényt a szenátus még nem hagyta jóvá, de a vita már hónapok óta zajlik az Unió és az USA között. Az USA légitársaságainak becslései szerint 2012. és 2020. között az úgynevezett emisszió-kereskedelem okozta káruk eléri a 3,1 Mrd. dollárt. A büntetés kiszámításának módját is vitatják, miszerint egy Los Angelesből Európába közlekedő repülő teljes útjának káros kibocsátását megadóztatnák, jóllehet az út túlnyomó többsége amerikai terület, illetve az óceán felett vezet. Nemcsak az USA, de Brazília, Oroszország, India, Kína és Japán hatóságai is tiltakoznak az EU egyoldalúan bevezetni kívánt döntése ellen, írja a TAI.
Kvóta-vita
Az Amerikai Egyesült Államok képviselőháza törvényben tiltja meg az észak-amerikai illetőségű légitársaságoknak, hogy részt vegyenek az Európai Unió által a légiközlekedésre is kiterjesztett, 2012-től előírt, a káros széndioxid kibocsátásra vonatkozó kvóták megfizetésében és kereskedelmében.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről
Az ITAKA szombaton elindította első közvetlen antalyai járatát a Balatonhoz közeli reptérről.
Forgalmas nyárra számít a Budapest Airport
A tavalyi rekordév után idén is erős nyári forgalomra számít a Budapest Airport.
Sztrájkok az olasz reptereken, vasútvonalakon
Az egyik legjelentősebb akció az Easyjet pilótáinak és légiutas-kísérőinek egész napos sztrájkja lesz.
Felhők feletti elismerést kapott a lett légitársaság
Az airBaltic járatain érhető el a legjobb fedélzeti Wi-Fi szolgáltatás Európában.
Új földalatti alagút Párizsban
A beruházás jelentősen megkönnyíti majd az átszállást Európa két legforgalmasabb pályaudvara között.
Nosztalgiajáratok a fővárosban
Klasszikus fa- és acélvázas villamosok mellett ikonikus Ikarus autóbuszok, nosztalgia-trolibuszok, valamint a fogaskerekű egykori kocsija is szolgálatba áll júniusban.
Horvátországba FlixBus-szal
Már 272 horvátországi célállomás érhető el az idei nyári szezonban.
Új hosszú távú parkoló Ferihegyen
Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport.
Európai Bizottság: újabb légitársaságok kerültek tiltólistára
A listára felkerült az Air Express Algeria, viszont az összes kirgizisztáni légitársaságot törölték.
Leszállás helyett körözés: nem volt légiirányító a toronyban
Nem volt irányító, Eszék felett körözött a Ryanair éjszakai gépe.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.