Továbbra is érdemes vonattal utazni a repülőtérre

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér 1-es termináljának bezárása és a forgalom 2-es terminálra való átterelése a repteret vonattal megközelítőket is érinti, mivel a vasúti megállóhely az 1-es terminál mellett található.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A 2-es terminál eléréséhez a vasúti megállóhelytől további utazásra van szükség, a budapesti 200E buszjárattal. A MÁV-START és a Budapesti Közlekedési Központ együttműködése alapján kedvezményes repülőtéri autóbuszjegy előzetes váltására van lehetősége azoknak, akik vonattal Ferihegy vasúti megállóhelyig utaznak. A 260 forintos, Ferihegy 1 és 2 között, a 200E és éjszakai 900-as buszjáratokon érvényes kiegészítő buszjegy megváltására a vonatjegy vásárlásakor, a jegykiadógéppel felszerelt vasúti pénztárakban van lehetőség. Az új jegynek köszönhetően a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérre való eljutáshoz továbbra is érdemes a vonatot választani, hiszen például a Nyugati pályaudvarról 20 perc alatt Ferihegy megállóhelyre ér a vonat, ezen kívül az InterCity járatokkal – többek között Miskolcról, Nyíregyházáról, Debrecenből, Hajdúszoboszlóról, Püspökladányból, Szegedről, Kecskemétről és Szolnokról – átszállás nélkül lehet eljutni a megállóhelyre. Az új kiegészítő jeggyel bárhonnan is érkeznek az utasok a MÁV-START vonataival a Ferihegy 1-hez, már utazásuk kezdetén megvásárolhatják a kiegészítő jegyet a budapesti buszjáratokra, a 2-es terminálhoz. A kedvezményes buszjegyek a budapesti 200E és a 900-as autóbuszokra érvényesek Ferihegy vasúti megálló és a Liszt Ferenc repülőtér 2-es terminálja között.

A tarifarendszer fokozatos integrációja közös célkitűzés, amelynek egy fontos eleme valósul meg a közös reptéri jeggyel, hiszen az utasok számára eddig bosszúságot okozott, hogy külön vasúti jegyet és buszjegyet kellett két különböző helyszínen váltaniuk ahhoz, hogy eljussanak vonattal, majd busszal a 2-es terminálra. Az ilyen utazások száma az 1-es terminál bezárásával nőni fog, ezért is fontos előrelépés a jegyek integrációja.

Az eseti utazásokhoz használt jegyeken túl a BKK által kibocsátott 24 órás, 72 órás jegyek és a bérletek már egységesek, és érvényesek Budapest határán belül, így a Nyugati pályaudvarról Ferihegy 1-hez közlekedő vonatokra is, az InterCity vonatok kivételével.


Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak

Ingyenes utazási igazolványok fiataloknak 

Az EU több mint 40 ezer ingyenes európai utazási bérletet osztott szét fiatalok között, köztük közel 900 magyar fiatalnak.
Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot

Újra kedvére nézegetheti a Vonatinfot 

Hétfőtől ismét elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo.
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait 

A Wizz Air légitársaság június 8-án és 9-én ideiglenesen felfüggeszti Izraelbe tartó járatait, válaszul az Iránnal történt eszkalációra.
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten

Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten 

A légitársaság 2027-től fokozatosan elérhetővé teszi flottájában a Starlink műholdas internetet.
Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban

Az IATA szerint nem lesz üzemanyaghiány az európai nyári szezonban 

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a nyári időszakban továbbra is erős utasforgalomra számít.
BAHART:  előidény a Balatonon

BAHART: előidény a Balatonon 

Több járat közlekedik a főbb útvonalakon, és Balatonszemes, Alsóörs, Balatonalmádi is bekapcsolódott a menetrendi hajózásba.
Visszatért az Air Canada Budapestre

Visszatért az Air Canada Budapestre 

Újraindult a közvetlen járat Torontóba.
MÁV: indul a balatoni főszezon

MÁV: indul a balatoni főszezon 

Évről évre hárommillió utas indul a Balatonra vonattal, amire a MÁV-csoport idén is kiemelten készül.
Már tart a balatoni kompkikötők felújítása

Már tart a balatoni kompkikötők felújítása 

A munkálatok közben a közlekedés zavartalan.
BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban

BKK: hétvégén közlekedési változások a fővárosban 

Az előkészületek miatt már szombaton is korlátozásokra kell számítani a Városligetben.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.